Vannak üresjáratok, de nem vagyunk közpénztemető

2023. február 4. – 20:13

Vannak üresjáratok, de nem vagyunk közpénztemető
Fotó: Bálint András / Szegeder

Másolás

Vágólapra másolva

Hódmezővásárhelyen lassan két éve ingyenes a közösségi közlekedés, a helyieknek mindössze egy városkártyát kell kiváltaniuk, ami kis túlzással annyiba kerül, mint máshol a napijegy. A szolgáltató, egy helyi vállalkozás szerint az utasszám növekszik, habár a vásárhelyiek egy része még nem szokta meg az új rendszert. Csavar a történetben, hogy a korábbi szolgáltató Volánbusz Zrt. nem állította le járatait, és perlik is a várost, miután a cég szerint az önkormányzat nem bontotta fel rendesen a szerződést.

Márki-Zay Péter kampányígéretét követve, 2021. március 1-jével indult el a Jovány Busz Kft. ingyenes buszszolgáltatása a 43 ezres Hódmezővásárhelyen. Jovány Gyula, a cég tulajdonosa 90 millió forintos ajánlatával nyerte el az ingyenes buszközlekedésre kiírt pályázatot, így cége üzemelteti a városi járatokat, amik használatáért, pontosabban a városkártyáért a helyieknek nagyjából kétezer forintot kell fizetniük évente.

Bár a kezdeményezés dicséretes, úgy tűnik, a lakosság túlnyomó része még mindig nem szokta meg, amiben a Jovány Busz igazgatója szerint a korábbi évek akár tudatosnak is nevezhető leépítései is szerepet játszanak. Ők jelenleg több mint tíz alkalmazottal és majdnem húsz autóbusszal üzemelnek. Mellettük annak a Volánbusz Zrt.-nek a buszai is járnak, ami több ízben is pereskedett a várossal, mivel az 2020 óta nem fizet a szolgáltatásaiért. Az állami cég járataira azonban jegyet kell váltani, ami a sofőrnél 210 forintba kerül.

Város két keréken

Annak ellenére, hogy közigazgatásilag Magyarország második legnagyobb területű városáról van szó, az alföldi adottságokkal megáldott Hódmezővásárhely biciklis város, a külvárosi területeket és a szántókat leszámítva nem is túl nagy, kerékpárral 10-15 percen belül kényelmesen oda lehet érni bárhová. A belvárost körbejárva látható, hogy itt két keréken élnek az emberek, és ezt érezni is lehet a buszjáratok megítélésében. A városban kérdezősködve volt, aki, mikor a Jovány Busz felől érdeklődtem, annyit felet, hogy

„nem tudom milyen, nincs szükségem rá”.

Jovány Gyula úgy gondolja, hogy ebben a megítélésben nem szabad elfelejteni a Volánbusz felelősségét sem, ami korábban ritkán, korlátozott számú útvonalon tette csak elérhetővé járatait a városban.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

„Minél kevesebbet megy a busz, annál jobb, annál olcsóbb” – fejtegette a Szegedernek a lehetséges okokat, majd hozzátette, hogy szerinte nem nyújtott kielégítő szolgáltatást a Volánbusz korábban, ezért érthető, hogy a város vezetése más alternatívák után nézett. A más alternatíva pedig Joványék lettek, akiknek a legtöbb járatuk csak reggel, délelőtt és délután közlekedik, és akkor is óránként egy.

„Reggel és este, csúcsidőben már szerencsére van olyan, hogy a negyvenfős járataink tele vannak. Ha jelzik a sofőrök, hogy reggel sok utas volt, este már van, hogy az ötvenöt fős buszt küldjük” – mondta Jován, aki szerint határozottan látszik, hogy a buszok iránti igény egyre inkább növekszik a városban. Járataik már külvárosi részekre is kimennek, Jovány büszkén mesélte, hogy az egyik ilyen részen „már tizenöt diákot is sikerült meggyőzni, hogy használják a buszt iskolába járáshoz”.

Városnézés a 41-es buszon

A tulajdonos fia maga is buszt vezet, vele az egyik, a városban körjáratként keringő 41-es járatra fellépve találkoztam, még idegenvezetést is tartott. Bár nagy forgalmat nem tapasztaltam, azért nem volt üres a járat. Ifj. Jovány Gyula elmondása szerint ha egy körrel korábban érkezem, lehet, hogy fel sem férek, ugyanis azzal mentek haza a helyiek a munkából, iskolából. Vannak olyan esetek, amikor hosszú ideig nincs utas, viszont

azt, hogy „üresjárat” vagy „közpénzégető” lennének, határozottan túlzásnak tartja.

„Van igazság abban is, amit a helyi kormányközeli médiában mondanak, meg abban is, amit mi mondunk. Idősávok vannak, amikor nagyon sokan vannak, aztán van, hogy kevesebben” – célzott a helyi fideszes sajtó azon vádjaira, miszerint a buszok üresen közlekednek.

Fotó: Bálint András / Szegeder Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Ő is azt látja, hogy lassan, de kezdik megszokni a helyiek a rendszeres buszjáratokat, amik a menetrend alapján kedvezőbbek, mint a Volánbusz ajánlatai, ugyanis azok nem közlekednek hétvégén, és Joványék állítása szerint a menetrendet is akkor kezdték komolyan venni, amikor az ő szolgáltatásuk elindult.

Fontos megemlíteni, hogy csak a buszok ingyenesek a városban, az újdonságnak számító villamos nem. Hódmezővásárhelyen 2021 novemberétől közlekedik a települést Algyőn keresztül Szeged belvárosával összekötő tram-train. Ez tavaly augusztusig ingyenes volt, azóta Hódmezővásárhelyen belül 250 forintos jegyárral működik, de a helyi buszjáratok igazodnak a menetrendjéhez.

Azzal kapcsolatban, hogy a tram-train nem ingyenes, Lázár János korábban számon is kérte Márki-Zay Pétert, mivel a miniszter szerint a polgármester ezzel megszegte a kampányban tett ígéreteit. Azt, hogy a tram-train is legyen ingyenes a városkártyával rendelkezőknek, valójában Lázár János vetette fel, mivel szerinte semmi akadálya nem volt annak, hogy az önkormányzat a vasútvillamoson is átvállalja az utasok helyi közlekedésének díját.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Márki-Zay Péter a járművek üzembe állításának reggelén a témával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „ahogy Szegednek sem lesz erre pénze, Hódmezővásárhely sem tudja megfinanszírozni azt a már évekkel ezelőtt évi százmilliósra taksált veszteséget”, ami a tram-train működésével keletkezik, így a polgármester szerint a jövőben sem várható, hogy a városon belül ingyen villamosozhassunk.

Közben perel a Volánbusz

A vásárhelyi ingyenes járatokról más apropóból is lehetett mostanában olvasni. A korábbi szolgáltató, a Volánbusz Zrt. jelenleg pereskedik az önkormányzattal. Az önkormányzati lap, a Hódpress szerint a vita azon alakult ki, hogy a vásárhelyi önkormányzat, miután a helyi buszközlekedésre pályázatot hirdetett, nem bontotta fel jogszerűen a szerződését a Volánbusszal. A város szerint nem is írtak alá új szerződést, így nem volt mit felbontani.

Ettől függetlenül az állami cég buszai még mindig menetrendszerűen közlekednek Vásárhelyen, aminek a díját a Volánbusz felé a város nem térítette meg. A Szegedi Ítélőtábla első fokon elutasította a Volánbusz Zrt. ezzel kapcsolatos keresetét, Hódmezővásárhely pedig később büntetőfeljelentést is tett a céggel szemben hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A napokban a kormányközeli Promenad24 számolt be arról, hogy a Volánbusz január 13-án egy marasztalási pert is indított a Szegedi Törvényszéken Hódmezővásárhely ellen, hogy a 2020-as és 2021-es évek szolgáltatásaiért járó összeget megkapja. A kialakult helyzetről érdeklődve kerestük a Volánbuszt is, de érdemi válasz nem érkezett.

Kevés volt a jegybevétel

Márki-Zay Péterék tudják, hogy napközben még mindig kevés az utas, cserébe a buszok olyan helyekre is járnak, ahová azelőtt nem. A Szegedernek a polgármester azt mondta, hogy az utasszámot nem tartja veszteségesnek, mivel a városban rengetegen bicikliznek és gyalogolnak, ezeket a közlekedési módokat pedig nem tekinti a közösségi közlekedés konkurenciájának.

A szolgáltatás költsége évi 120 millió forint, ebből 10 milliót fizetnének az utasok, ha kellene jegyet váltaniuk. Az önkormányzat úgy döntött, ezt az összeget át tudják vállalni. A városkártya kvázi bérletként funkcionál, nélküle ugyanúgy lehet jegyet és bérletet venni a buszokra, ami eleget tesz a városi közösségi közlekedés jelenlegi szabályainak, így az évi 50 millió forintos, helyi járatokra vonatkozó támogatást is fel tudják venni.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Mikor kiírták a pályázatot, a Volánbusz egy több mint 200 millió forintos ajánlatot tett, míg a Jovány Busz 90 millió forintból is meg tudta oldani a szolgáltatás bővítését, így végül az olcsóbb mellett döntöttek. Az indulás után fél évvel három hónapra leálltak, mert nem sikerült rendesen felkészíteni a külföldről használtan beszerzett kisbuszokat a napi üzemre, ez az időszak 37 millió forintba került. 2022-ben 64,5 millióba, idénre pedig a tervezett költségvetés a magasabb üzemanyagárak miatt 70 millió forint.

A polgármester elmondása szerint a járatok menetrendje is bővült a volános időkhöz képest, mert míg azok kétóránként, a Jovány óránként jár. A megállók kijelölését a városi igények alapján optimalizálták, a járatok félóránként találkoznak a város főterén. A tram-trainhez is igazodnak, számozás tekintetében a szegedi tömegközlekedést is figyelembe veszik, így nincs ugyanolyan számú járat, és beadtak egy javaslatot is a szegedi önkormányzatnak, ami ha átmegy, szegedi bérlettel is használhatóak lesznek a vásárhelyi buszok.

„Rákosi-korszakot idéző ügy”

A Volánnal szembeni perpatvarral kapcsolatban koncepciós pert emleget a városvezető. Mivel a társaság álláspontja szerint anno közbeszerzést kellett volna kiírni pályázat helyett, pereltek. Az önkormányzat fellebbezett, de a polgármester állítása szerint az ügyvéd rossz felületre töltötte fel a fellebbezést, amit így nem fogadtak el, és 30 millió forintra büntették az önkormányzatot. Később a Volán is hibázott, egy beadványuk hibás volt, ezért utasította vissza a Szegedi Ítélőtábla a cég keresetét.

Márki-Zay szerint kizárólag politikai okokból jár továbbra is a Volán a városban, az önkormányzat kérte is őket, hogy állítsák le a buszokat, mivel azok amúgy is üresek. A polgármester úgy véli, hogy mivel korábban fizetett a város a szolgáltatásért a Volánnak, a cég szerint ráutaló magatartást tanúsítottak, ami alapján szerintük létrejött a szerződés, jelenleg is szerződésben állnak.

Ezt a polgármester másként látja, egy 2012-ben született törvényre hivatkozik, ami kimondja, hogy ilyen szerződést csak írásban lehet kötni. Bizakodók a végkimenetellel kapcsolatban, a pereskedést a „Rákosi-korszakot idéző ügynek” nevezte.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!