Ittasan, kábítószer hatása alatt gázolt halálra egy nőt egy férfi Szegeden, 7 évre ítélték

2023. február 3. – 10:59

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélt a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2019-ben – miután kábítószert és alkoholt fogyasztott – halálra gázolt egy nőt, majd továbbhajtott – közölte a bíróság.

A férfit halált okozó ittas járművezetés bűntettében és más bűncselekményekben ítélték bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett véglegesen eltiltották a közúti járművezetéstől.

Az ítélet szerint a férfi 2019. március 30-án, röviddel éjfél előtt Szeged-Szőreg területén belül a városból kifelé tartott autójával, ittas volt, és korábban kábítószert is fogyasztott, ezért későn vette észre az egyik ház előtt, az úton parkoló járművet és a mellette várakozó nőt.

Gyorsabban is ment a megengedettnél, nekiütközött a parkoló autó bal oldalának, és elsodorta a nőt. A baleset után a férfi nem állt meg a helyszínen, nem próbált meg segítséget nyújtani, hanem hazavezetett, és megpróbálta elrejteni az ütközésben megrongálódott autóját. A balesetet szenvedő nő a helyszínen meghalt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!