Több százan rekedtek a nyíregyházi kormányhivatal előtt, kizárták őket az akkumulátorgyár közmeghallgatásáról

2023. január 31. – 12:50

Másolás

Vágólapra másolva

Botrányba fulladt a Nyíregyházára tervezett akkumulátorgyár kapcsán meghirdetett közmeghallgatás, írja a Népszava. A meghallgatás meghirdetett időpontja előtt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal ajtaját bezárták, és nem nyitották ki újra, sokan a két üvegajtó közé szorultak.

A közmeghallgatás zajlik, a teremben és az előtérben lett volna még hely, írja a Népszava, mégsem engednek be senkit. A helyszínt már rendőrök is biztosítják. Egy ideig kívül rekedt az épületen Apáti István és Bakos Bernadett országgyűlési képviselő is, valamint számos újságíró és forgatócsoport.

Végül először a két ajtó közé rekedt embereket engedték ki, majd a tömeg egy részét az épületbe is beengedték. Sokan azonban kinn rekedtek, és nem jutottak el a közmeghallgatásra. A Népszava szerint egy rendőrezredes igyekezett megnyugtatni az embereket, hogy később összehívnak egy másik közmeghallgatást, de nem sikerült lenyugtatni a kedélyeket.

A tiltakozók többek között azt hangsúlyozták: ez a módszer, amely elzárják őket az információktól, azt jelzi: van titkolnivaló az akkumulátor-alkatrészt gyártó beruházás kapcsán.

Bakos Bernadett később egy Facebook-videóban elmondta: az emberek kétharmada nem jutott be a meghallgatásra, de még a bejutottak kérdéseinek egy jelentős részére sem tudtak válaszolni a sem a beruházó, sem a hatóság képviselője.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!