Béremelést kérnek a köztisztviselők, de a kormány szerint erre most nincs pénz

2023. január 29. – 19:06

Másolás

Vágólapra másolva

A Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum pénteki ülésén a legfontosabb téma a közszolgálati dolgozók 2023-as bérfejlesztése volt. Az MKKSZ 25 százalékos emelést szeretne. A kormány szerint az igények jogosak, de az emeléshez nincs fedezet a költségvetésben – írja beszámolójában a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ).

Az ülésen elején Bordás Gábor, közigazgatási államtitkár a költségvetés nehéz helyzetéről beszélt, amit szerinte háborús helyzet és az energiaválság okoz. Az államtitkár elismerte, hogy az infláció miatt a követelések jogosak.

Azonban azt, hogy mikor és milyen formában tudják rendezni a közszolgálati dolgozók bérezését, nem tudta megmondani.

Hozzátette, felelőtlenség lenne egy béremelési programba belevágni, mivel jelenleg nem áll rendelkezésre fedezet a költségvetésben. Mindezt kiegészítette azzal, hogy ez a költségvetés a „rezsicsökkentés költségvetése”, amivel elsősorban a lakossági igényeket kell kielégíteni. Dukai Miklós önkormányzati államtitkár pedig a korábban végrehajtott béremelésről beszélt.

Boros Péterné, az MKKSZ elnöke azt mondta, hogy az árak emelkedése miatt nem tudják elfogadni, hogy a közszolgálat kimarad a béremelésből. „25%-os emelést követelünk 2022. januárhoz képest. Követeljük a diplomás bérminimumot és a sztrájktörvény módosítását” – mondta. A többi szakszervezet képviselője is csalódottságát fejezte ki az elmaradt béremelés miatt, különösen, hogy több állami cégnél (Volán, MÁV, Posta) volt emelés az utóbbi időben.

A következő ilyen ülést várhatóan áprilisban tartják majd. A közigazgatási államtitkár arról beszélt, hogy amennyiben sikerül forrást találni a béremelésre, erről lesz majd egyeztetés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!