Fürjes reakciója Lázár széljegyzeteire: A politikában nincs se mindig, se soha

2023. január 27. – 12:38

Fürjes reakciója Lázár széljegyzeteire: A politikában nincs se mindig, se soha
Jó csapatban bármikor folytatná a fővárosi fejlesztési tervezést Fürjes Balázs (képünkön Orbán Viktor miniszterelnök mellett) – Fotó: Facebook / Fürjes Balázs

Másolás

Vágólapra másolva

„Egyetlen miniszter írói munkásságát sem kommentálom. Szerettem Budapestért dolgozni Tarlós Istvánnal és Vitézy Dáviddal közösen, egy jó csapatban bármikor újrakezdeném. A politikában és a szerelemben pedig nincs se mindig, se soha, ahogy azt Antall Józseftől tudjuk”

– így reagált Fürjes Balázs a Telex megkeresésére, mit szól Lázár János építési és közlekedési miniszter széljegyzeteihez, amelyekkel a többi között számos korábbi fővárosi beruházás tervezését is lesöpörték az asztalról. Nagy port kavart ugyanis a napokban, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a kormány felmondta a Nyugati pályaudvar továbbtervezésére vonatkozó, már elnyert uniós támogatási szerződést, ám a péntek reggel a megjelent cikkünk, illetve a birtokunkba került dokumentum szerint a döntést nem csupán szakmai érvek alapozhatták meg.

A Telexen közzétett dokumentum egy olyan, néhol indulatos széljegyzetekkel tarkított lista, amin mintegy nyolcvan további, nagyrészt fővárosi fejlesztés lezárásáról döntött a miniszter. A fejlesztések lezárását már a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) részben lecserélt, Lázárhoz lojális csapata készítette és elemezte a miniszter számára tavaly év végén, többnél is jelezve ugyanakkor, hogy azonnali lezárásuk forrásvesztést, uniós pénzvisszafizetést, szabálytalansági eljárást, sőt politikai kockázatot is jelenthet. Ezért a 80 fejlesztésből 30-nál azt javasolták a miniszternek, hogy folytassa a projekt tervezését, előkészítését; 13 esetben azt, hogy a projekt ugyan lezárható, de csak „magas érdeksérelemmel” – ide tartozik a pénzvisszafizetés vagy a politikai kockázat –, 32 esetben pedig „alacsony érdeksérelemmel” ítélték lezárhatónak a munkát.

Még a lecserélt gárdát is meglepte információink szerint, hogy javaslataikhoz képest Lázár összesen mindössze 8 esetben döntött a beruházás folytatása mellett, míg 11 esetben elbizonytalanodott, kérdőjellel jelezve ezt, vagy csak odafirkantva a lapra, hogy „Megbeszélendő”.

>>>A teljes dokumentumot itt töltheti le

Cikkünkben arra is kitértünk, hogy az ominózus dokumentumban szinte kiüti a szemet az a nagybetűs „SOHA! NEM!” felirat, ami a Városmajor megújításának rubrikájára került, holott az előkészítés itt már 43 százalékon áll, 162 millió forintot elköltöttek rá, és az NKK szakértői is a projekt folytatását (a tervezés befejezését) javasolták, mert az azonnali lezárás pénzügyi kockázattal, a fel nem használt uniós forrás visszafizetési kötelezettségével jár. Háttérként érdemes tudni, hogy a Városmajor megújítása Fürjes Balázs, a volt Budapest és agglomerációs fejlesztési államtitkár „szerelemprojektje” volt, és köztudott, hogy Lázár és Fürjes között régóta rivalizálás folyik, váltakozó szerencsével. Emiatt kerestük fel Fürjes Balázst, aki a fent idézetteken túl nem kívánt reagálni a listát érintő tartalomra.

Lázár János maga pedig idevágó kérdésünkre csak azt mondta: sajnálja hogy a Telex „a minisztériumból ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit”, noha ő mindig igyekszik rendelkezésre állni.



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!