Vesztegetés miatt nyomoznak az Eötvös gimnáziumról kiszivárgott hangfelvétel ügyében

2023. január 26. – 18:37

Vesztegetés miatt nyomoznak az Eötvös gimnáziumról kiszivárgott hangfelvétel ügyében
Fotó: Thaler Tamas / Wikimedia Commons

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást: vizsgálja azt a hangfelvételt, amit a Metropol tett közzé arról, hogy a budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László és a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor pénzért vehettek fel olyan diákokat az iskolába, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni. Az iskola egyelőre nem reagált az ügyben, a PDSZ szerint koholmányról van szó, a diákok között van, aki szerint ez nyílt titok volt, más viszont meglepődött. Bár kevés a konkrétum, megpróbáltuk összeszedni, mit tudunk most.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek keretében vizsgálja a sajtóban közzétett hangfelvétel tartalmát”

– írta a Telex megkeresésére a rendőrség arra reagálva, hogy szerda reggel a Metropol megírta: az ország egyik legjobb középiskolájának számító budapesti Eötvös József Gimnázium igazgatója, Moss László, valamint a gimnáziumhoz tartozó Reáltanoda Alapítvány vezetője, Kálmán Gábor pénzért vettek fel olyan diákokat az iskolába, akik pontszámuk alapján nem tudtak volna bekerülni.

A Metropol birtokába jutott hangfelvétel szerint egy apa félmillió forintot már adott az iskolának azért, hogy gyerekét felvegyék az intézménybe, és ezt „meg tudná még toldani”, ha kevésnek bizonyulna. A lap szerint az apa tárgyalópartnere az iskola alapítványának vezetője, Kálmán Gábor volt. A beszélgetés közben ő biztosította a szülőt arról, hogy, „akármi történik, a gyereket fel fogják venni”. Kálmán a felvétel alapján hozzáteszi, hogy ezt már megbeszélte a „Moss-sal”, ezzel valószínűleg Moss László iskolaigazgatóra utalt. Majd hozzátette:

Mossnak úgy kell az egészet csinálnia, hogy „a nyakát ne törjék ki”.

A cikk alapján az iskolában már gyakorlata van annak, hogy pénzért vesznek fel diákokat: szóbelire sem hívják be őket, mert az „nyomot hagy”, mondta ugyanis Kálmán a hangfelvételen.

Ehhez hozzá kell tenni, hogy pontosan még mindig nem lehet tudni, mennyi a valóság a Metropol által közzétett hangfelvételben. Ahogy az sem bizonyított, hogy valóban Kálmán Gábor hallható az anyagon.

Kálmán Gábor amellett, hogy a Reáltanoda Alapítvány kuratóriumi elnöke, gyógyszerfejlesztéssel foglalkozik. 1997-ben alapította a New York-i székhelyű N-Gene Research Laboratories nevű céget, melynek információink szerint azóta is elnöke és vezérigazgatója, illetve a vállalat magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Emellett 1999 és 2011 között tagja volt a Novotrade Rt. (később Genesis Energy) igazgatóságának, mely az 50-es évek után alakult első tisztán magyar tulajdonú részvénytársaság volt, számítástechnikai import és forgalmazás, méréstechnikai szoftverfejlesztés, nyomdai tevékenység profillal.

A Reáltanoda Alapítványt 1999-ben hozta létre az Eötvös József Gimnázium és az intézmény szülői választmánya azzal a céllal, hogy így gyűjthessék a pénzügyi felajánlásokat. Az alapító okirat szerint a bejövő pénzt többek között hallgatói és tanári ösztöndíjakra, a nyelvi képzés ösztönzésére, a tanárok speciális képzéseinek
támogatására, tanulmányi versenyek szervezésére és külföldi nyelvi tanulmányutakra fordítják. Az alapítvány kuratóriumi elnöke az alapítástól kezdve Kálmán Gábor. A Reáltanoda Alapítvány fogadja a szülők, öregdiákok és cégek adományait, és ide folynak be a bevételek az iskola jótékonysági estjeiről is.

„Visszagondolva sok mindent megmagyaráz ez a rendszer”

„Összességében ez az egész szerintem nyílt titok szinten működött, de folyosói pletykából sosem fejlődött tovább. Nem kérdezgettük egymást az osztályban, hogy kinek milyen lett a felvételi, vagy miért jár ide”

– mondta lapunknak az iskola egyik korábbi diákja az eset után. Amíg odajárt, őt személyesen nem foglalkoztatta, hogy kik azok, akik nem a teljesítményük miatt jutottak be az iskolába. Szerinte inkább ballagás után bukott ki ez az egész ügy. „Visszagondolva sok mindent megmagyaráz ez a rendszer. Én legalábbis úgy érzem, hogy teljesítményben volt különbség azok között, akik a felvételivel szerezték meg a helyüket, meg azok között, akik nem.” Szerinte mivel elit gimnáziumról van szó, így érződik, ha valaki nem tud lépést tartani az elvárásokkal. „Itt nem arra gondolok, hogy valaki nem tudott átmenni 10. osztályba fizikából, csak voltak diákok, akik konzisztensen az osztályátlag alsó harmadába tartoztak.”

Azt a volt diák nem tudja, hogy a tanári karból hányan tudtak erről.

„Ami biztos, hogy az én tanáraim nem kivételeztek senkivel, viszont mindenkiben próbálták meglátni azt, hogy miben lehet tehetséges.”

Több diákkal is beszéltünk, akik azonban semmit nem tapasztaltak a történtekből, volt olyan is, aki teljesen meglepődött a cikkben leírtakon. Más annyit hallott, hogy akinek idősebb testvére odajárt, az kapott valamennyi protekciót, de azt sem pénzért. Viszont őt nem lepné meg, ha a történtek igazak lennének.

A PDSZ szerint koholmány az ügy

Az Eötvös Gimnázium ügye szóba került a pedagógus-szakszervezetek képviselőinek csütörtöki sajtótájékoztatóján is. A szakszervezetek képviselői csütörtök délután a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának épülete előtt álltak a kamerák elé, mielőtt bementek volna tárgyalni Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja arról beszélt, hogy az Eötvösben tanító kollégáitól úgy értesült, a Metropol által megfogalmazott vád „koholmány”, és a gimnázium ki fog adni részletes tájékoztatást az ügyben. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke pedig azt nyilatkozta,

„történjen kivizsgálás, legyen átlátható, világos minden, ezt következően lesz véleményünk”.

Telefonon és emailben sem reagált az igazgató

Sikerült elérnünk telefonon Kiss Csabát, az Eötvös József Gimnázium Pénzügyi Tanácsadó Testületének koordinátorát, az iskola szponzorációs vezetőjét. Kiss a Telexnek azt nyilatkozta, hogy a sajtóból értesült az ügyről, a Reáltanoda Alapítványt vezető Kálmán Gábort nem ismeri, az egész ügy pedig szerinte „az alapítványt érinti, az iskolát nem”.

Kerestük az ügyben az iskola igazgatóját, több emailt is írtunk neki, és telefonon is próbáltuk elérni, ezekre nem reagált. Az iskolából nyolc tanárt kerestünk meg, de nyilatkozni egyikőjük sem akart. Próbáltuk elérni a Reáltanoda Alapítvány vezetőjét, az intézményt fenntartó tankerületet és a rendőrséget is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy valóban pénzért vettek-e fel diákokat az intézménybe, a tankerület tudott-e erről, és a rendőrség indított-e nyomozást. Kérdéseinkre egyelőre csak a rendőrség válaszolt, de amint válaszokat kapunk, beszámolunk róla.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!