Figyelmeztetést kapott a szombathelyi tankerület igazgatója, amiért 11 fok volt az egyik általános iskolában

2023. január 23. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

Figyelmeztetést kapott a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatója és a Váci Mihály Általános Iskola karbantartója, amiért a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskolában a téli szünet utáni első tanítási napokban alig 11 fok volt a tantermekben, így a gyerekek sapkában és kabátban ültek az órákon, írja a 444.

A tankerület akkor erről azt állította, az iskolában a szünet alatt cserélték ki a radiátorszelepeket, de a rendszert nem sikerült időben légteleníteni, ezért nem volt fűtés.

Az eset miatt az oktatásért is felelős Belügyminisztérium a közleménye szerint vizsgálatot indított, és arra jutott, hogy bár a radiátorokon tényleg cseréltek szelepeket, de a távhőszolgáltató munkatársai és az iskola karbantartói a szerelés után légtelenítették a rendszert. Csak ez nem sikerült megfelelően, és nem ellenőrizték a rendszert a tanítás újraindulása előtt, így hideg iskola fogadta a diákokat és tanárokat január 9-én és 10-én az iskola nagy részében. A Klebelsberg Központ elnöke ezért osztotta ki a figyelmeztetéseket.

Decemberben a Kiskunmajsai Katolikus Gimnázium és Kollégium épületében tanultak 15 fokos hidegben a diákok, a szülők akkor azt állították, a gyerekek nemcsak fáznak, de rendszeresen meg is betegednek a hidegben, mivel tilos kabátot felvenniük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!