A TEK fogott el egy férfit Óbudán, aki bezárkózott egy kiskorú gyerekkel

344

Hétfő késő este a rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségével fogott el egy férfit Óbudán, aki bezárkózott egy lakásba egy Szentendrei úti házban – írja a hvg.

A hvg információi szerint a férfi bódult állapotban kezdett agresszívan viselkedni a lakásban, először megszúrta az élettársát, majd bezárkózott az ingatlanba egy kiskorú gyerekkel.

Frissítés:

A lap értesülésével kapcsolatban kerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, akik cikkünk megjelenése után cáfolták, hogy késelés történt volna. A címet ennek megfelelően módosítottuk.

Korábban írtuk:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére közölte, hogy hétfőn 23 óra 47 perckor érkezett hozzájuk bejelentés arról, hogy a Szentendrei úti házban az egyik lakó segítségért kiáltott. A helyszínre a kerületi rendőrkapitányság járőrei, valamint a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói is kimentek, és azonnal megkezdték a szükséges intézkedéseket. „Tekintettel arra, hogy a férfi a lakásban elzárkózott, indokolttá vált a Terrorelhárítási Központ kirendelése is. A férfit a TEK munkatársai elfogták, majd átadták a rendőröknek” – írták.

A férfit a kerületi rendőrkapitányságra állították elő, ahol kapcsolati erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!