Megvizsgálják, nem a kiskereskedők hajtották-e fel az élelmiszerárakat az égig

2023. január 18. – 14:54

Másolás

Vágólapra másolva


A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a honlapjára szerdán felkerült Lép a GVH! című sajtóközleményben. A GVH szerint ugyanis az elmúlt időszakban

számos élelmiszer ára jelentősen emelkedett, ez pedig egyre nagyobb terhet jelent a magyar fogyasztók számára.

Ezért most vizsgálatot indítanak:

  • torzulhatott vagy korlátozódhatott-e a verseny,
  • felmerülhetett-e bármilyen jogsértés,

amely versenyfelügyeleti eljárást alapozna meg a szektor valamely szereplőivel szemben.

Az eljárásban külön figyelmet fordítanak a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, például egyes tejtermékekre.

A vizsgálat kiterjed a legnagyobb magyarországi élelmiszer-kereskedelmi láncok árazási és értékesítési gyakorlatára, de ezen túl egyedi panaszok és piaci jelzések kivizsgálása is folyamatban van.

A GVH tavaly november végén konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódjon az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A területtel külön elemzői csoport foglalkozik a nemzeti versenyhatóságnál, ahol kiemelten kezelik az élelmiszer-infláció ügyét, mivel az a társadalom egészét érinti. Az egyes eljárások eredményeiről a GVH azok lezárulta után tájékoztatja a közvéleményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!