Megegyezett a Volánbusz a sofőrökkel, akik így nem fognak sztrájkolni

2023. január 13. – 10:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Volánbusz megállapodott a sofőrök két sztrájkköveteléséről – az egységes üzemanyag-normarendszer megvalósításáról és a munkába járás szabályozásáról, írja a tavaly október végén kétórás figyelmeztető sztrájkot szervező Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet.

A szervezet szerint a Volánbusz vállalja, hogy a munkavállalók körülményeinek javítására 2023. január 1-jétől – visszamenőleges hatállyal – a munkába járáshoz használt saját autó után járó költségtérítést kilométerenként bruttó 20 forinttal megemelik, és azt is, hogy országos szinten egységes üzemanyagmegtakarítási rendszer jön létre, azzal a kitétellel, hogy továbbra is fenntartja a 80 százalékos kifizetési korlátot.

A szakszervezet és a sofőrök így lezártnak tekintik a sztrájkköveteléseiket, és kijelentik, hogy a Volánbusz 2023. évi üzleti tervének elfogadásáig nem sztrájkolnak. A többi követeléseiket egyébként továbbra is fenntartják.

A szakszervezet a tavalyi 10 százalékos bérfejlesztés mellé további 10 százalékos alapbéremelést szeretne elérni, a 2023-ra ígért 5 százalék helyett pedig 20 százalékos emelést szeretnének még.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!