Teljesen kiégett egy miskolci család otthona, miután egy tűzijáték rakétája csapódott a lakásukba szilveszterkor

2023. január 3. – 10:17

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízmilliós kárt okozott egy tűzijáték rakétája szilveszterkor Miskolcon. Egy helyi, 16 éves fiatal a Középszer utcában gyújtott meg egy tűzijátékot, ami ahelyett, hogy a magasba repült volna, egy harmadik emeleti panellakásba csapódott. Az ott élő család – az anyuka, 11 éves kisfia és 20 éves lánya – szerencsére nem tartózkodott otthon, de a lakás teljesen kiégett, mindenük odaveszett – írja a Blikk.

A lap fotókat is közölt a lakásról, amiben szinte minden megsemmisült. Mint írják, az édesanya egy barátnőjénél szilveszterezett, a kisfia az apjánál töltötte az ünnepeket, a lánya pedig pont a tragédia előtt fél órával indul el otthonról a barátjával.

A tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat, ezalatt negyven lakónak kellett átmenetileg elhagynia az épületet. Füstmérgezés miatt összesen öt embert szállítottak kórházba, köztük az elsőként kiérkező rendőrt és két gyereket is.

Az RTL által közzétett videón látszódnak a lakásból felcsapó lángok is.

Forrás: RTL
Forrás: RTL

A tűzijátékozás közben tüzet okozó fiatallal szemben a rendőrség gondatlan közveszélyokozás gyanúja miatt indított eljárást, néhány órával az incidens után már ki is hallgatták.

A család hozzátartozói a Blikknek elmondták, a lakásban ötven évig a nagymama lakott, aki néhány éve adta át a lakást a lányának, aki bántalmazott anyukaként költözött ide a gyerekeivel, a büntetőeljárás kezdete után a gyermekjóléti szolgálat támogatásával költöztek Miskolcra Budapestről. Bár a lakhatásuk egyelőre megoldott, és szerencsére biztosítás is volt a lakáson, a tűz mindenüket tönkretette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!