A Madártani Egyesület elmagyarázza, miért van most ennyire kevés madár az etetőkön

2022. december 27. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) számos kérdés érkezett az elmúlt hetekben azzal kapcsolatban, hogy miért nincsenek madarak az etetőkön – írja friss közleményében az egyesület, és meg is magyarázzák, mi a helyzet: a jelenség hátterében a madárvonulás, illetve az Európa északi és középső régióiban tapasztalható enyhe, hómentes időjárás együttes hatása áll.

Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb, hómentesebb a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok, mint a fenyőrigó, a fenyőpinty, a csonttollú vagy a keresztcsőrű.

A madárhiány érzetét fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.

A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november–decemberi kezdetekor a hazai vonulók és részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot.

Végül, de nem utolsósorban a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől (amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.

Ennek a négy hatásnak – késő vagy kimaradó északi vonulók és délre húzódó hazai telelők – az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül, nemhogy látni, hallani is alig lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől, vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!