Nem volt kedve fizetni, tízszer is lopott rendszámmal tankolt

2022. december 27. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

2020-ban kétszer, 2021-ben pedig nyolcszor tankolt úgy egy férfi, hogy az autójáról leszedte a rendszámot, vagy korábban lopott rendszámot szerelt fel oda, a benzinkútról pedig fizetés nélkül elhajtott – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. A férfi az autóján kívül egy benzinkannába is töltött, így összesen több mint 170 ezer forintnyi üzemanyagot lopott el.

Ezzel egy időben az elkövető több autót feltört, hangszórókat és akkumulátorokat lopott el, ami miatt 2021 őszén őrizetbe vették, ekkor azonban még kiengedték. 2022-ben aztán két kerékpárt is ellopott, ami miatt előzetes letartóztatásba helyezték, és azóta ül. Legfeljebb 7,5 év szabadságvesztést kaphat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!