Azt mondta a mentősöknek, hogy hanyatt esett és megsérült, de az orvos két szúrt sebet talált a hátán

2022. december 23. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Fejér megyei kórházból hívták a rendőröket december 21-én este: a mentősök bevittek egy férfit, aki azt mondta, hanyatt esett és megsérült, de a kezelőorvos a férfi hátán két szúrt sebet talált. A sérülések életveszélyesek voltak.

A rendőrök néhány órán belül elfogták a feltételezett támadót, egy 29 éves csákvári férfit, akit őrizetbe vétele mellett életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak.

A gyanúsított egy csákvári céges rendezvényen szólalkozott össze a sértettel, ami után dulakodni kezdtek, és egy késsel végül több alkalommal is megszúrta. A kórházba szállított férfinek egy bordája is eltört és a tüdeje is megsérült. A sérült férfihez mentőt hívtak, majd a mentősök kórházba szállították. A támadó elmenekült a helyszínről, később egy ismerősénél fogták el a rendőrök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!