Négyszázezer forintos bírságot szedett össze egy sofőr, miközben a rendőrök elől menekült

2022. december 21. – 14:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egy buszsávot szabálytalanul használó autóst akartak megállítani a budapesti rendőrök kedd este 20 óra körül a Soroksári úton. A sofőr a megállásra való felszólítást figyelmen kívül hagyva menekülni kezdett, miközben továbbhalmozta a szabálysértéseket – írja a Police.hu

A rendőrök – a buszsávban – követni kezdték az autóst, aki eközben áthajtott több tilos jelzésen, figyelmen kívül hagyott több behajtani tilos táblát, illetve záróvonalat. A rendőrök eközben rádión szóltak kollégáiknak, így a menekülő autóst öt percen belül biztonságosan megállították.

Ezután az is kiderült, hogy mi állt a menekülés mögött:

a kocsi vezetőjének nem volt jogosítványa.

A 18 éves, többszörös szabálysértőt végül bilincsben vitték el a rendőrök, az IX. kerületi kapitányságon állították elő. Engedély nélküli vezetés és záróvonal átlépése miatt szabálysértési eljárás indult ellene, a fedélzeti kamera által rögzített hat tilos jelzésen áthaladás és három kötelező haladási irány megszegése miatt pedig összesen 410 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki rá. Mivel a sofőrrel volt egy 11 éves gyerek, a hatóság vizsgálja a kiskorú veszélyeztetése bűntett megvalósulását is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!