Itt a nem várt fordulat: mégis lesz fényvillamos Budapesten

2022. december 16. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

Nem elég, hogy emelkednek a rezsiárak, drágul a benzin, a 20 százalékos infláció zabálja a pénzünket, a szomszédban lassan egy éve háború dúl, az energiaválság miatt még a fényvillamos sem indul el Budapesten. Legalábbis így nézett ki mostanáig, a BKV azonban közleményben tudatta, hogy mégis lesz fényvillamos az ünnepi időszakban.

Néhány hete a BKK posztjából az derült ki, hogy idén takarékossági okokból nem indul el a „fényflotta”. Kérdésünkre akkor azt írták, hogy ebben a nehéz időszakban minden forint számít, a hét fényvillamos üzemeltetése pedig milliós tételt jelentett volna.

A bejelentést sokan csalódással fogadták, lapunkhoz még egy egészen drámai hangulatú levél is befutott a témában. Végül a BKV arra jutott, hogy a KCSV-7-es járművet díszíti fel fényfüggönnyel, mert a „típus alkalmas arra, hogy pluszenergia felhasználása nélkül üzemeltesse a jármű tetején lévő oldallemezről lehulló fényfüggönyt, hiszen fékezési energiát visszatápláló rendszer működik a villamoson”.

Hozzátették: ez az eszköz a mozgási energiát alakítja át elektromos energiává, amit visszatáplál a rendszerbe, illetve az akkumulátorba. Ennek köszönhetően lehetőség van bizonyos mennyiségű LED-világítás pluszenergia és többletköltség felhasználása nélküli üzemeltetésére.

A villamos december 16-án indul, és egészen január 8-ig szállítja utasait. Kivilágítással mindennap kb. 15.30 és 22 óra között közlekedik. Hétköznapokon a 2-es villamos vonalán, hétvégente pedig a 41, 56A, 14, 2, 49, 12 és 19-es vonalakon lehet vele találkozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!