Az önkormányzatok örülnek, hogy megállapodott az EU és a kormány, de 2023 a teljes bizonytalanság éve lesz

2022. december 13. – 13:54

Másolás

Vágólapra másolva



„Örülünk, hogy az EU és a kormány megállapodott, a helyreállítási alap vissza nem térítendő forrásai megérkeznek Magyarországra” – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere keddi sajtótájékoztatóján. Arra buzdítják a kormányt, éljen a lehetőséggel, hívja le a hitelkeretet is. Ezt pedig teljes egészében Magyarország energiarendszerének átalakítására kellene fordítani.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke kijelentette: innentől kezdve a kormányzat felelőssége, hogy meglépje azokat a mérföldköveket, amelyeket az uniós intézmények támasztottak a források megérkezéséért. Azzal, hogy a kormány elfogadta az úgynevezett minimumadó-elképzelést, kimondta azt is: marad az iparűzési adó.

Az MTI tudósítása szerint kiemelte, a MÖSZ abban érdekelt, hogy ezekből a forrásokból az önkormányzatok is részesüljenek, hiszen az orosz gázfüggés csökkentése és a zöld átalakulás aligha fog sikerülni az önkormányzati közművek átalakítása nélkül.

Eszes Béla (független), Jánoshida polgármestere, a MÖSZ társelnöke a tízezer lakos alatti települések nevében arról beszélt, hogy esetükben még nagyobb a bizonytalanság és csak remélni tudják, hogy bárminemű segítséget kapnak a kormánytól. Ezek az önkormányzatok gyűjtik a rezsiszámlákat, amelyeket nagyon sok esetben nem tudják kifizetni, és a folyószámlahiteleiket szinte teljes egészében kihasználják.

Gémesi György, a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) az eseményen közölte, hogy a megállapodás mellett annak is örülnek, hogy a brüsszeli szankciók most már nem tesznek tönkre minket. Elmondta, az önkormányzati érdekérvényesítés nem volt túl sikeres 2022-ben, a kormány és az önkormányzatok között nincs érdemi párbeszéd és egyeztetés, 2023 pedig a teljes bizonytalanság éve lesz, mert a mai napig nem tudni, hogy milyen pénzügyi feltételek lesznek, milyen pénzügyi mozgásterük lesz.

A MÖSZ elnöke közölte, tárgyalást kezdeményeznek az energiaügyi miniszterrel, mert azt szeretnék, hogy a közszolgáltatásokhoz szükséges energiát egységes áron kaphassák meg a települések. Az energiaköltségek átlagosan négy-ötszörösére emelkedtek az önkormányzatok esetében – állította Gémesi György. Szerinte nagyon jó lenne, ha a szolidaritási adó egy részét az önkormányzatoknál hagynák, és azt energiahatékonysági beruházásokra fordíthatnák.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!