Tanárok polgári engedetlensége: A jogkövető, felelős magatartás mellett állt ki a Magyar Katolikus Püspöki Kar

2022. december 7. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

A „jogkövető, felelős állampolgári magatartás” mellett áll ki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, derül ki a Magyar Kuríron megjelent közleményükből. Az egyházi vezetők a budapesti Piarista Gimnázium 18 tanárának közös nyilatkozatára reagáltak, amiben a pedagógusok a december 8-i polgári engedetlenség támogatására szólítottak fel.

A gimnázium tanárai arra biztatták az egyházi iskolákban dolgozó munkatársaikat, hoy csatlakozzanak a csütörtökre hirdetetett országos munkabeszüntetéshez. Levelükben a Katolikus Egyház katekizmusából vett idézettel érveltek:

„Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával.”

A püspöki konferencia válaszában azt írta, a sajtóból értesültek egyes egyházi iskolák tanárainak polgári engedetlenségre hívó kezdeményezéséről. Kifejtették, hogy ugyan tisztában vannak az oktatás és a pedagógusok jelenlegi nehéz helyzetével, viszont „továbbra is a tárgyalásos megoldást” részesítik előnyben. Emellett megjegyezték, hogy a munkavégzés megtagadása nehéz helyzetbe hozza az egyházi fenntartókat munkáltató minőségükben, valamint hangsúlyozták a szakmai párbeszéd fontosságát.

„Reméljük, hogy a döntéshozók és a pedagógusok is mérlegelik ezt a helyzetet, és bölcs döntést hoznak”, zárta közleményét a püspöki konferencia.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!