Rogán Antal minisztériuma alá kerül januártól a legtöbb kiemelt állami- és sportrendezvény

2022. november 26. – 17:01

Másolás

Vágólapra másolva

Egy kormányhatározat-tervezet szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda feladat- és hatásköre lesz januártól a kiemelt sportesemények és állami rendezvények szervezése, pályáztatása és lebonyolítása, írja a Hvg.

Erre viszont új állami tulajdonú cég alakul, Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) Nonprofit Zrt. néven. AZ NRÜ januártól átveszi a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. dolgozóit is, akik jelenleg 44-en vannak. A Nemzeti Sportügynökség kezdetben a Miniszterelnökség alá, majd a sportügyekért is felelős Honvédelmi Minisztérium alá tartozott, innen kerül januártól Rogánékhoz.

Az új közfeladat magában foglalja az ilyen eseményekhez nyújtott támogatások nyújtását is: a kormány elé terjesztés előtt a kiemelt rendezvényekhez kapcsolódó,

„legalább ötszázmillió forint összegű költségvetési támogatásra irányuló kérelem költségtervének véleményezését és elfogadását”.

A Hvg számba veszi a kivételeket is, amire nem terjed ki az új hatáskör, ezek az alábbiak:

  • támogatás nélkül megrendezendő sportesemények,
  • autó-motor-, ejtőernyős, motorcsónak- és repülősportágak sportrendezvénye
  • Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. egyéb, nem sportcélú rendezvényei.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!