Orbán: Szuverén Ukrajnára van szükség, hogy Oroszország ne jelentsen veszélyt Európára

2022. november 26. – 19:24

Másolás

Vágólapra másolva

„Európa egységes a célok tekintetében, a legfontosabb az, hogy Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa biztonságára, és ehhez szükség van egy szuverén Ukrajnára.”

Ezt Orbán Viktor mondta a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) szombati vezetőségi ülésen. A magyar miniszterelnök – aki egyben a szervezet alelnöke is – videókonferencia formájában vett részt a Panamavárosban zajló eseményen, írja az MTI Havasi Bertalanra, a miniszterelnök sajtófőnökére hivatkozva.

Orbán ugyanakkor hozzátette: az eszközök kérdésében vita van, főleg a szankció ügyében térnek el a vélemények.

Arról is beszélt a videókonferencián, hogy Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, „az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése”.

Rövid távú gazdasági célkitűzésként a recesszió elkerülését nevezte meg. Orbán szerint ez Közép-Európa gazdaságainak sikerülni fog, ugyanakkor a háború és a brüsszeli szankciók miatt megemelkedett energiaárak ezt nagyon megnehezítik.
A válságos időszakokban cselekedni kell, és enyhíteni a bajt; Magyarország biztosan nem hagyja magát, zárta felszólalását a miniszterelnök.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!