Gyurcsány: Orbán náci politikus

2022. november 24. – 11:59

Másolás

Vágólapra másolva

„Orbán náci politikus. Mert a magyart fajnak, kiválasztottnak, felsőbbrendűnek tekinti, magát pedig az emberi világ feletti létvaló kiválasztottjának. Politikai szörny, mentálisan beteg” – többek között erről ír csütörtöki Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője.

Gyurcsány a bejegyzésben a magyar nemzet és az emberiség alapvető kérdéseiről értekezik részletesen, és arra a következtetésre jut:

Orbánnak nincs mondanivalója az egyetemes emberi fajról. Isten népéről. Miközben tudja, hogy a magyar is kevert világú nemzet, mint mindegyik, de mégis: náci módon magyar különlegességről, kiválasztottságról beszél és így cselekszik.

Gyurcsány szerint Orbán azt hazudja, aki magyar, az jobb, ez pedig „az egyéni és nemzeti sikertelenség programja. Nem kell teljesíteni, ha magyar vagy, győztes vagy” – írja. A politikus szerint a kormány üzenete az, hogy mindenki legyen önző, gondoljon magára, és vessen meg mindenki mást.

Gyurcsány legutóbb július végén, Orbán tusványosi beszéde után írt arról, hogy a miniszterelnök „náci szövege kiír bennünket a becsületes népek világából”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!