Teherautóval ment át egy idős nő lábán egy férfi Lajosmizsén, a nő két hónappal később meghalt

2022. november 23. – 08:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy teherautó sofőrjével szemben, mert miután egy lajosmizsei utcában megfordult, átment egy idős nő lábán, aki két hónappal a baleset után meghalt a kórházban. A vádirat szerint a kecskeméti férfi 2020 szeptemberében egy lajosmizsei dohánybolt előtt akart megfordulni a teherautóval, a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávból jobbra kezdett kanyarodni, de fordulás közben a teherautó jobb elejével elsodorta az úttest jobb oldalán, az út szélén gyalogló idős asszonyt. A kocsi jobb első kereke átment az idős nő lábán, aki emiatt a földre esett. A baleset következtében az idős nő súlyos lábsérüléseket szenvedett, majd a kórházi kezelése ellenére 2020 novemberében meghalt.

A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert a sofőr megszegte azt a KRESZ-szabályt, amely szerint járművel megfordulni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését nem akadályozza.

Az ügyészség közleménye szerint a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolják, az ügyben a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!