Végrehajtandó szabadságvesztést és súlyosabb pénzbüntetést kér az ügyészség az M. Richárdot átverő férfira

2022. november 23. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Első fokon bűnösnek mondták ki még 2022. augusztusban 3 rendbeli befolyással üzérkedés bűntettében, amiért 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, 200 ezer forint pénzbüntetésre, valamint 900 ezer forint vagyonelkobzásra ítélték azt a csömöri férfit, aki még 2017-ben elhitette a Dózsa György úton balesetet okozó M. Richárddal, hogy vissza tudja szerezni a bevont vezetői engedélyét.

A férfi azt állította, hogy rendőri és közlekedési hatósági kapcsolatai útján 600-600 000 forintért előbb visszaszerzi M. Richárd bevont vezetői engedélyét, illetve kedvező módon befolyásolja az ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást. Végül összesen 900 000 forint készpénzt kapott meg M. Richárdtól, amit saját magára költött.

Az ügyész végrehajtandó szabadságvesztésért, míg a 3 rendbeli befolyással üzérkedés miatt elítélt férfi felmentésért fellebbezett. A napokban az ügyészség fellebbezéséhez csatlakozott a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség: a másodfokú eljárást lefolytató Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott indítványával az ügyészi fellebbezést fenntartva és kiegészítve kezdeményezte az első fokon kiszabott pénzbüntetés súlyosítását is – áll a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!