Órákig nagy lángokkal égett egy katolikus iskola Nagykátán

2022. november 22. – 20:18

Órákig nagy lángokkal égett egy katolikus iskola Nagykátán
A nagykátai iskola lángokban – Fotó: Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Órákig nagy lángokkal égett egy katolikus iskola Nagykátán. A Szemlélek információi szerint a Nagykátai Váci Mihály Katolikus Általános Iskola épülete gyulladt ki. A katasztrófavédelem közleménye szerint nem sokkal 16 óra után riasztották a tűzoltókat az iskolához. A tüzet 20 óra körül sikerült eloltani, csaknem 70 tűzoltó dolgozott a helyszínen. A környékét lezárták az oltás idejére, az iskolával szomszédos társasház lakóit megkérték, hogy hagyják el otthonukat.

A kétszintes épület tetőszerkezete több helyen beszakadt, a tűz átterjedt a tornateremre is. Később azt közölte a katasztrófavédelem, hogy a tető és az alatta lévő szint teljesen kiégett. Információink szerint az iskola régebbi épülete gyulladt ki.

A Szemlélek úgy tudja, hogy senki sem sérült meg a tűzesetben, mindenki időben el tudta hagyni az épületet. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta az Indexnek, hogy tudomásuk szerint senki nem maradt a háromszintes épületben, de a diákok létszámellenőrzése még tart.

Csámpai Attila az MTI-nek azt mondta, hogy a tűz jelentős károkat okozott, ezért valószínűleg szerdán reggel nem lesz „tanításképes” állapotban az iskola.

Az iskola közleményt adott ki a tűz miatt. Ebben is megerősítették, hogy a tanulók és a felnőttek biztonsággal elhagyták az épületet, személyi sérülés nem történt. A károk miatt rendkívüli szünetet rendeltek el szerdára.

„A fenntartó és az iskola vezetése, együttműködésben az állami szervekkel, a tankerülettel és az önkormányzattal rövid időn belül megnyugtató megoldást talál az alsó tagozatos osztályok megfelelő elhelyezésére annak érdekében, hogy a tanítás tovább folytatódhasson a megszokott munkarend szerint.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!