75 évesen meghalt Szalai Júlia szociológus
2022. november 21. – 17:01
75 éves korában meghalt Szalai Júlia szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja, írja a Szociológiai Intézet honlapján.
Az intézet azt írja róla, hogy a magyar szociológia nagy hatású, kiemelkedő képviselője volt: „élesen és érzékenyen látta és módszeres alapossággal vizsgálta a magyar és a közép-kelet európai régió társadalmainak jelenségeit. A magyar és nemzetközi szociológiát hosszú évtizedekre meghatározó publikációkkal gazdagította.”
Szalai budapesti, értelmiségi családban született, 1948-ban. Édesapja, Szalai Sándor, a háború utáni hazai szociológia egyik legfontosabb szervezője és terjesztője. Szalai a Móricz Zsigmond Gimnázium zenei tagozatú osztályában érettségizett, 1966 őszétől a közgazdasági egyetem tervmatematika szakos hallgatója volt. A következő évben Ferge Zsuzsa empirikus kutatásaiban kérdezőbiztos lett, és ennek hatására kezdett szociológiával foglalkozni. Szakdolgozatát az 1971-ben éppen megalakult szociológia tanszéken, a brit szociálpolitika kialakulásáról írta.
A szegénység tanulmányozása mellett a társadalmi struktúra, a jóléti államok és intézmények, a munkaerőpiac, az oktatás és az etnicitás, a hazai polgárosodás társadalomtörténete, a társadalmi redisztribúció viszonyai váltak fő kutatási területeivé. 1973 óta dolgozott az MTA Szociológiai Kutatóintézetében, 2008 óta az intézet tudományos tanácsadója, majd emeritus professzora volt. Tanított többek között az ELTE-n, a CEU-n, a Wesley János Lelkészképző Főiskolán és a glasgow-i Strathclyde Egyetemen is. 1986-ban lett a szociológia-tudomány kandidátusa, 2008-ben elnyerte az MTA doktori fokozatát is. 2019-ben az MTA levelező tagjává választotta.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.