Jövő héten sem sokat látjuk a napot, a hajnalok csípősek lesznek
2022. november 20. – 10:50
Hétfőn hajnalban mínusz 3 – plusz 2 fokra ébredhetünk, majd napközben közepesen vagy erősen felhős idő valószínű rövidebb-hosszabb napos időszakokkal, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése. Számottevő csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4-10 fok között valószínű.
Kedden egy mediterrán ciklon hatására napközben nyugat, délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé elered az eső. A délkeleti, keleti, majd a Nyugat-Dunántúlon az északi szél megélénkül, sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4-10 fok között valószínű.
Szerdán jobbára erősen felhős lesz az ég, majd a nap második felében felszakadozhat, csökkenhet a felhőzet. Többfelé valószínű eső, zápor, majd a csapadék északkelet felé helyeződik. A nyugati határszélen, illetve a hegycsúcsokon havas eső előfordulhat. Az északnyugati, később a délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0-7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4-11 fok között várható.
Csütörtökön közepesen felhős idő várható többórás napsütéssel. Éjjel még kisebb eső lehet keleten, de napközben számottevő csapadék nem várható. Helyenként megélénkül a délnyugati, majd az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6-11 fok között várható.
Pénteken gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkülhet a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5-11 fok között valószínű.