Három éve semmit nem fizet egy budapesti albérlő, mégsem tudják kirakni a lakásból

2022. november 17. – 08:38

Másolás

Vágólapra másolva

Milliós tartozást halmozott fel egy albérlő, miután három éve se a bérleti díjat, se a közüzemi számlákat nem fizeti. A budapesti, Rákóczi úti lakás tulajdonosa egyelőre egyik tartozást sem tudta behajtani rajta, a közmű viszont tőle várná a tetemes hátralék rendezését – írja a Blikk.

A lakást egy budapesti tanár-mérnök házaspár örökölte, és albérletbe adták ki, de bevételük évek óta nem származik belőle, ráadásul az Elmű felé is 2,5 milliós tartozás halmozódott fel. A lakást egy hattagú család bérli, a négy kisgyerek mellé most várják az ötödiket.

A tulajdonos a szolgáltató felé is jelezte, hogy a tartozást nem önhibájából halmozta fel, az Elmű végül beleegyezett, hogy leszerelik az elektromos mérőórákat, hogy ne nőjön tovább az adósság (az nem derült ki, eddig miért nem kapcsolták le az áramot a lakásban). Hiába jelentek meg azonban a szakemberek a lakásnál, a bérlő nem engedte be őket, mondván, kiskorú gyerekei és terhes felesége miatt szükségük van az áramra. A tulajdonos is megjelent a lakásnál, nem egyedül, egy biztonsági cég képviselőivel és egy magánnyomozóval érkezett (az a Blikk cikkéből nem derül ki, hogy a tulajdonos korábban – a biztonsági cég és magánnyomozó felbérlése előtt – miért nem kezdeményezte, vagy ha kezdeményezte, miért nem vezetett eredményre a törvényekben szabályozott lakáskiürítési eljárás). A rendőröket is riasztották, ők viszont – mint elmondták – hatályos bírósági kilakoltatási végzés hiányában nem intézkedtek, tettlegességre pedig nem került sor, ezért nem is kellett közbeavatkozniuk.

Az apa a tulajdonos által megbízott magánnyomozónak elmondta, nincs jövedelme, a családja feje fölé viszont fedél kell, ezért nem tudnak kiköltözni a lakásból. A téli kilakoltatási moratórium miatt erre nem is kötelezhetnék őket, arra viszont hajlandó volt, hogy közjegyző előtt írjon alá egy új bérleti szerződést, kiköltözési záradékkal – ez ugyanis korábban hiányzott, ezért is volt tehetetlen eddig a tulajdonos. A záradék birtokában a tulajdonos azonnal felmondhatja a megállapodást, és az adósságot felhalmozó lakónak márciusra el kell hagynia a lakást.

A megbízott a Blikknek elmondta, a bérlők a lakást is lelakták, annak felújítása milliós költség lesz, ráadásul a tulajdonos se a bérletidíj-hátralékot, se a közműtartozást nem fogja tudni behajtani az albérlőn.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!