Felfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki titkolta a felesége elől, mennyi pénz maradt a lottóötösből

2022. november 14. – 15:22

Másolás

Vágólapra másolva

Jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki válásuk során eltitkolta felesége elől közös lottónyereményük jelentős részét, több százmillió forinttal megkárosítva őt – tájékoztatta a táblabíróság hétfőn az MTI-t.

Az ügyben harmadfokon eljáró ítélőtábla csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a korábban első fokon felmentett, majd a másodfokú bíróság által két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt férfit. A házaspár 2016 novemberében telitalálatot ért el az ötös lottón. A csaknem 900 millió forintos, közös nyereményt a Szerencsejáték Zrt. az általuk megjelölt, nyolc bankszámlára utalta át, amelyek felett a férj rendelkezett.

A házaspár a nyereményből 2017-ben közösen ingatlanokat, valamint gépjárműveket vásárolt. Időközben azonban házasságuk megromlott, ezért a feleség kezdeményezte a házastársi vagyonközösségük megosztását, illetve azt, hogy a férje adja ki neki a nyereményből fennmaradt, őt megillető részt. Egyeztetéseik során a férfi azt állította, a nyereményből már csupán 300 millió forint maradt, jóllehet a valóságban abból még 800 millió forintnál is több állt rendelkezésre.

A vádlott nyilatkozata alapján megszerkesztett házassági vagyonközösséget megszüntető szerződést mindkét fél aláírta. A megállapodásban a vádlott kötelezettséget vállalt arra, hogy átutalja a feleségének a nyereménymaradvány felét, 150 millió forintot, aki ennek teljesítése esetére lemondott minden követeléséről férjével szemben. A feleség a pénz átutalását követően szembesült azzal, hogy férje tévedésbe ejtette, és valójában csaknem 410 millió forint járt volna neki.

Az ítélőtábla Benedek Tibor vezette tanácsa az enyhítő körülmények jelentős túlsúlyára és arra tekintettel, hogy a büntetlen előéletű vádlott időközben egy megállapodásban kötelezettséget vállalt a volt feleség által igényelt összeg megfizetésére, úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett is elérhető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!