Félmillió forintnyi parfümöt és cigit lopott a Ferihegyi reptéren, de repülőre szállás előtt elkapták
A Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren az egyik üzlet vezetője november 8-án tett bejelentést a repülőtéren járőröző rendőröknek arról, hogy egy utas több nagy értékű parfümöt, cigit és élelmiszert lopott el a boltból – írja a Police.hu
A rendőrök nem vártak, a reptér kamerarendszerének felvételei alapján néhány perc alatt azonosították az utast, aki ekkor már arra várt, hogy felszállhasson az úti célja felé induló gépre. A beszállításra váró nőnek nem volt lehetősége felszállni a repülőre, mert a kapunál – a bejelentéstől számított tíz percen belül – a rendőrök igazoltatták és elfogták.
A külföldi nőtől több mint félmillió forint értékben került elő az üzletből lopott parfüm, cigaretta, élelmiszer és kozmetikai cikkek. A reptéren kapható parfümök ára 15-től egészen 300 euróig terjed (ezt pénteki árfolyam szerint 400-zal kell beszorozni), így a rabló vélhetően a drágább parfümök közül válogatott. Kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. A nővel szemben lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.



