Ma egyházi iskolák tanárai tartanak „ballagást”, amivel az oktatás tarthatatlan állapotára figyelmeztetnek

2022. november 8. – 04:58

Másolás

Vágólapra másolva

Egyházi iskolák tanárai szerveznek „Tanárballagást” kedd délután öt órára a Deák térre, ahonnan át fognak vonulni a Szent István-bazilikához. Ezzel szimbolikusan a pályaelhagyás problémáján keresztül szeretnék felhívni a figyelmet a közoktatás egészének tarthatatlan állapotára.

A ballagásokon megszokott végzős diákokat ezen az eseményen felváltják a pályájukat már elhagyó vagy egyelőre a pályán maradó tanárok, akiket az öregdiákok és szülők búcsúztatnak el.

A szervezők szerint nincsen családbarát politika felelős oktatáspolitika nélkül. Az esemény Facebook-oldalán azt írják: „A ballagtatókat és támogatókat várjuk a sorfalba a ballagás kijelölt útvonala mentén, majd az elhaladó ballagók után a menetbe állva; illetve a Szent István-bazilika előtt tudnak csatlakozni.”

A tervek szerint a ballagó tanárok egy szál virágot fognak kapni a bazilika előtt, és az ilyenkor megszokott tarisznyával vonulnak majd. A tarisznyán a keresztnevük, a tanított tantárgyuk és a pályakezdésük éve szerepel.

A bazilika előtt állásfoglalásukat olvassák fel, amit a Telexnek is elküldtek. Ebben öt pontba szedték össze a legfontosabb követeléseiket.

  1. Új nemzeti oktatási stratégiát!
  2. Gyerekbarát oktatást!
  3. Autonómiát!
  4. Vonzó pedagógus-életpályát, értékálló és igazságos bért!
  5. Megbecsülést a pedagógusoknak!

Bár sok hasonló élőláncos vagy vonulós tüntetés volt az utóbbi időben, de olyan, hogy egyházi iskolák tanárai ekkora eseményt szerveztek volna, még nem fordult elő. A szervezők között van Lakatos Máté, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium egyik tanára. Neve onnan lehet ismerős, hogy nemrégen a Hír TV egyik műsorának vendége volt éppen akkor, mikor a tüntetők a Kossuth téren tiltakoztak a közoktatás problémái miatt. Akkor azt mondta: a pedagógusoknak saját gyerekeik és a tanulóik között kell választaniuk azért, mert rengeteg munkájuk miatt valamelyikőjüktől mindenképpen elveszik az időt.

„Hány Karikó Katalint veszítünk el amiatt, mert rengeteg tehetség, tartalék van olyan társadalmi rétegekben, akik nem tudják megengedni maguknak a magántanárokat?”

– tette fel a kérdést Lakatos.

A Telexen délután élőben követjük az eseményeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!