Mindenki megköszönte a mellette állónak, hogy eljött

2022. november 8. – 18:32

Másolás

Vágólapra másolva

„Hétfőn bementem dolgozni az iskolába, a portás meghajolt előtte és azt mondta: köszönöm, én szoktam Híradót nézni” – mondta zárásként a színpadon Lakatos Máté, a rendezvény főszervezője. A portás arra utalt, hogy vasárnap este hírt adtak a tanárballagásról. Lakatos azt kérte a megjelentektől, hogy a hozzájuk legközelebb állónak ők is köszönjék meg, hogy eljöttek, és itt voltak. Ő személyesen a feleségének és a gyerekeinek köszönte meg, hiszen férjként és apaként nehezebben tudott jelen lenni az elmúlt hetekben. Ezen kívül a rendőrségnek is megköszönte, hogy „minden botlásukat” elnézték, majd a sajtónak is megköszönte a jelenlétét.

Ezután azt mondta: én leszek a szigorú osztályfőnök. A tömegből erre bekiabáltak neki: „nem voltál az”. Erre Lakatos azt mondta: kérdezd meg lányaidat. A közönség derültségére Lakatos ezután ahogy egy szigorú osztályfőnök az osztálykiránduláson este a diákoknak takarodót rendel el, most azt kérte: mindenki menjen haza, mert holnap iskola. „Az eseménynek hivatalosan vége. Isten áldjon titeket!” – búcsúzott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!