Debrecenben ritkítják a tömegközlekedést, Békéscsabán szinte minden kulturális intézmény bezár

2022. november 7. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az energiahelyzettel összefüggő helyi intézkedések részeként a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. ritkítja a villamosok és a trolibuszok közlekedését november 14-től – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. Az intézkedések nem járnak létszámleépítéssel a társaságnál, közleményük szerint a menetrendi módosítások elsősorban a csúcsidőn kívüli időszakot érintik.

Januártól buszok járnak a trolik és a villamosok helyett Debrecenben

Debrecen két villamosjáratának útvonalán a villamosok követési ideje munkanapokon, csúcsidőn kívül az eddigi 6-8 perc helyett 12-15 percre, szabadnapokon és munkaszüneti napokon az eddigi 8-10 perc helyett 15 percre módosul. A 3-as trolibuszjáratok csúcsidőn kívül, szabadnapokon és munkaszüneti napokon 15 helyett 30 percenként közlekednek majd, csúcsidőszakban pedig minden második járat rövidített útvonalon, a Segner tér és a Kassai úti forduló között közlekedik. A 3A jelzésű trolibuszok november 14-től nem közlekednek. A menetrendváltozás november 14-től két villamos-, öt trolibusz- és húsz autóbuszjáratot érint, de január 1-jétől további változások is életbe lépnek.

Debrecen villamosenergia-megtakarítási törekvéseivel összhangban a tervek szerint január 1-jétől minden trolibuszjárat helyett autóbuszok közlekednek majd, hétvégén pedig az 1-es és 2-es villamosvonal teljes szakaszán villamospótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Békéscsabán a színház és a könyvtár is bezár

Több, főként a sportot és a kultúrát érintő korlátozásról döntöttek Békéscsabán az energia drágulása miatt – közölte közösségi oldalán Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester, aki Drámai energiahelyzet című posztjában azt írta, annak érdekében, hogy biztosítani tudják az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását – bölcsődei, óvodai, szociális és egészségügyi alapellátás, buszközlekedés, közvilágítás – muszáj korlátozásokat bevezetniük.

A Munkácsy Mihály Múzeum kiállítótermei december 23-tól március végéig zárva tartanak. Ez alól kivétel a Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala kiállítás, amely csütörtöktől vasárnapig látogatható lesz.

A Békéscsabai Jókai Színház december 20-tól március 31-ig bezár, csak a próbák megtartása engedélyezett legalább 3 hónapig. A Békéscsabai Napsugár Bábszínházban előadást csak a próbateremben lehet tartani.

A Csabagyöngye Kulturális Központ és az Arany János Művelődési Ház január 1. és március 31. között zárva tart; két városrészben a közösségi ház csak részlegesen nyit ki ezen időszakban.

A Békés Megyei Könyvtár havonta két szombati napon lehet nyitva; a fiókkönyvtárak március végéig bezárnak.

A CsabaPark nyitvatartási ideje szűkül, azon túl a közvilágítás sem üzemel. A Sportcsarnokban edzeni csak edzőfény mellett lehet; a mérkőzéseket azonban megtartják. Az NB II.-ben szereplő focicsapat nem játszhat villanyfényes mérkőzést.

Az Árpád Fürdő a kormány 25,4 millió forintos támogatása révén év végéig nyitva marad. A folytatásról tárgyalnak majd minisztériumi illetékesekkel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!