Novembertől újraindul a Budapest–Sanghaj-járat

2022. október 29. – 13:41

Másolás

Vágólapra másolva

November 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán.

Szijjártó szerint Közép-Európában óriási verseny folyik azért, hogy mely országok tudják leginkább magukhoz vonzani a kínai turistákat, a statisztikák szerint ők a legtöbbet költő vendégek közé tartoznak, így nagyban hozzájárulnak az adott ország gazdasági növekedéséhez.

Szerinte a felszín alatt hatalmas vetélkedés zajlik térségünk nagyvárosai között a kínai légi járatokért,

és ebben a versenyben mi most rákapcsolunk.

A járat heti egy alkalommal, péntekenként fog indulni. Budapestről Kína két legfontosabb városába, Pekingbe és Sanghajba lehet utazni.

November 18-tól pedig új közvetlen járat indul Budapest és Csungking között, szintén heti egy alkalommal, ami közvetlenül összeköti Magyarországot az egyik leggyorsabban fejlődő kínai régióval, amely az autóipar és az informatikai ágazat egyik központja is egyben – írta a külügyminiszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!