Facebookról tudta meg az apa, hogy meghalt a fia az igazságügyi elmegyógyintézetben

2022. október 29. – 09:07

Másolás

Vágólapra másolva

Október 18-án elhunyt egy 31 éves férfi a Büntetés-végrehajtás Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetében, az ügyben a rendőrség rendkívüli haláleseti osztálya nyomozást indított. A Blikknek a család azt mondta, hogy semmilyen hivatalos papírt nem kaptak a halálesetről, az apát olyannyira nem sikerült elérni, hogy Facebookról napokkal később tudta meg, hogy a fia meghalt. „Hat napig nem mondták meg, hogy nincs többé a fiam. Dokumentumokat azóta sem láttam. Állítólag összeomlott a keringése, ami elég furcsa egy ennyi idős embernél” – nyilatkozta Kozma József.

A Blikk megkereste a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát is, akik elmondták, hogy a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget válaszadásra konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdések tekintetében, de az eljárásrend megköveteli, hogy halálesetet követően a fogvatartott nyilvántartásba vett kapcsolattartóit soron kívül kiértesítik. „Sajnos előfordulnak olyan esetek, amikor a börtön valamennyi hivatalos kapcsolattartót megpróbál kiértesíteni, de a megadott elérhetőségeken egyiket sem lehet elérni. Amennyiben az elhunytnak nincs hozzátartozója, illetve a kiértesítés nem jár eredménnyel – vagy olyan személy, aki az elhunyt temetéséről gondoskodni nem képes –, a temetésre a halálozás helye szerint illetékes önkormányzat intézkedik, amelyre annak köztemetőjében kerül sor” – írta a parancsnokság.

A Blikknek az apa azt is nyilatkozta, hogy hiába kereste meg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet, a hétvégére hivatkozva nem adtak ki neki semmilyen adatot – erre viszont a parancsnokság azt írta, hogy az intézet a hozzátartozó érdeklődésére minden esetben azonnal tájékoztatást ad.

Kozma Tamás egyébként több, kisebb súlyú bűncselekmény miatt került a rácsok mögé, az elmegyógyító intézetbe azért került, mert nem jelent meg az elmeorvosi vizsgálaton, és a tárgyaláson is zavarosan viselkedett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!