Vasárnap nyerünk egy óra alvást, aztán jön a sötétség

2022. október 28. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára kell átállítania mindenkinek, akinek a telefonja és egyéb elektromos okoskütyüi még nem teszik meg maguktól. Ez azt jelenti, hogy egy órával többet fordíthatunk alvásra, hétfőtől viszont korábban fog sötétedni.

És most jöjjön néhány praktikus információ az MTI-től azoknak, akiket nem az ágyukban ér a vasárnapi óraátállítás, hanem közlekedés közben:

A MÁV tájékoztatása szerint a belföldi forgalomban az óraátállítás éjszakáján egyes vonatok a nyári időszámítás szerint, néhány vonat pedig már a téli időszámítás szerint közlekedik, ennek megfelelően indulásnál megvárják az óraigazítást. Az érintett vonalak között említették a Budapest-Esztergom, a Szeged-Hódmezővásárhely és a Debrecen-Nagykereki szakaszt. Több nemzetközi vonatot külföldi vasútvonalon ér az óraállítás, ilyen egyebek mellett a Corona InterCity (Brassó), az Ister InterCity (Bukarest) és a Kálmán Imre EuroCity(München).

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint vasárnap hajnalban a legtöbb éjszakai járaton, melyek óránként, félóránként vagy még sűrűbben közlekednek, a 2 és 3 óra közötti indulások a téli és a nyári időszámítás szerint is járnak. A 907A, 909A, 914A, 931A, 973A buszjáratok csak a nyári időszámítás szerint indulnak el 2 és 3 óra között. Néhány vonalon – jellemzően a ritkábban közlekedő járatoknál – egy-két indulás időpontja a fentiektől eltérően változik. Aki ezen járatok (918-as, 922B, 937-es, 938-as, 940-es, 943-as, 948-as, 956-os, 964-es, 972-es, 980-as, 990-es, 992-es, 994-es, 996-os, 996A, 998-as, 999-es) valamelyikével utazik, a BKK oldalán tudja ellenőrizni a változásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!