Négy kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy Hódmezővásárhelyi férfi otthonában

2022. október 28. – 09:51

Másolás

Vágólapra másolva

Négy kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy hódmezővásárhelyi férfi otthonában – írja a Police.hu

A megalapozott gyanú szerint egy 47 éves férfi idén május és október között, Szegvár külterületén, egy nádasban indiai kendert termesztett. A nyomozók a feltételezett elkövető hódmezővásárhelyi lakásán mintegy négy kilogramm marihuánát találták zsacskókba kiporcíózva, több mint 12 millió forintot, és a termesztés helyén pedig nyolc kifejlett növényt foglaltak le.

A férfit őrizetbe vették és eljárás indult ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A hatóságok kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!