Egy józsefvárosnyi méretű területet keríthetnek el vadaskertnek a Velencei-tó környékén
2022. október 24. – 10:14
Még 2020-ban adta be a környezetvédelmi engedélyeztetési kérelmet egy közel 700 hektáros erdős terület (kicsit nagyobb, mint a VIII. kerület maga) vadaskertté alakítására, pontosabban a meglévő (feleakkora) bővítésére a Tradicionális Vadásztársaság, és ehhez azóta már meg is kapták a környezetvédelmi engedélyt. A szomszédos Nadap vezetését azonban erről nem kérdezte meg senki, pedig a vadaskert területe miatti lekerítés a falut is érinti, nem is akárhogy: 26 százékban – írja a 24.hu a témával foglalkozó cikkében, a falu polgármesterére, Köteles Zoltánra hivatkozva.
A polgármester a lapnak azt mondta, hogy az engedélyeztetési eljárásról értesültek, ám hivatalosan nem kérték ki a település álláspontját. Nyáron pedig már több lakossági bejelentést is kaptak arról, hogy kerítéselemeket kezdtek telepíteni az erdőszélen a 2021-ben kiadott engedély nyomán. Ekkor derült ki az is, hogy a cölöpöket a földmérés során szúrták le, és a kerítés tervezett útját jelölik.
Az engedélyt a Tradicionális Vadásztársaság kérte, amit 2016-ban alapítottak Ecsedi Ferenc elnökletével. Ecsedi korábban fegyverüzletben is érintett volt, továbbá ő volt az OTP Bank egyik vezető tisztségviselője, Csányi Sándor egyik bizalmasa, illetve Pintér Sándorhoz is volt köze: Pintér egykori cégének, a már megszűnt Civil Ingatlanberuházó Kft.-nek ügyvezetője volt. A vállalat későbbi jogutódja Pintér egy másik korábbi vállalkozása, a Civil Biztonsági Szolgálat lett – ez a vállalat szerezte meg az egykori lovasberényi kormányüdülőt, ami épp a tervezett vadaskert szomszédságában áll. A tervek szerint vadászati központ lesz belőle, wellness részleggel és helikopterleszállóval. A korábbi üdülőre amúgy vissza nem térítendő támogatást (1,3 milliárd forintot) ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség – az összeg majdnem hatszorosa annak, mint amennyiért az állam eladta.
A vadaskert bővítéséről érdeklődött a lap a Tradicionális Vadásztársaság vezetését átvevő Brindza Tibornál, aki a környezetvédelmi engedély tényét megerősítette, de a tervekről azt mondta, azok még képlékenyek, „egyelőre számolunk”, mondta.
Brindza nem erősítette meg, hogy decemberben már építenék a kerítést, sőt azt mondta, még meg sem rendelték azt. Arra, hogy a lakosságot kizárják az erdőből így, úgy reagált: a látogatók csak kijelölt turista útvonalon használhatják az erdőt, és mivel ilyen nincs az érintett területen, szerinte most is törvénybe ütközik, ha valaki bemegy az erdőbe, noha az nincs lekerítve. „Vannak olyan helyek, ahol a látogatónak semmi keresnivalója nincs az erdőben. Az erdő alapvetően az erdőé, a fáké, a vadaké” – fogalmazott. Hangsúlyozta: semmi közük a volt lovasberényi kormányüdülőhöz, de azt nem zárta ki, hogy később bérvadászok igénybe vehetnék a vadaskertet.
A lap kereste a terület kezelőjének tartott Budapesti Erdőgazdaság Zrt.-t, ám onnan az Agrárminisztériumhoz irányították őket, ahonnan nem válaszoltak. Közben a nadapi és lovasberényi területek tulajdoni lapjáról kiderült, hogy azok hivatalosan a Honvédelmi Minisztérium kezelésében vannak. Ide is küldtek kérdést, ám válasz onnan sem érkezett. A nadapi polgármester a Pest Megyei Kormányhivatalt kereste meg: onnan azt a választ kapta, hogyha a vadaskert minden engedélyt megkap és megépül, úgy a szabad átjárás, a látogatás lehetősége a vadaskert fennállásának idejére a területen megszűnik.