Az USA nagykövete a Corvin közben emlékezett meg a 66 éve fellázadó magyarokról

2022. október 23. – 09:49

Másolás

Vágólapra másolva

„Azok a magyarok, akik 66 évvel ezelőtt ezen a helyen álltak, az önrendelkezés mellett szálltak harcba, és mindezt önzetlenül tették”

– mondta David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete vasárnapi videójában, amiben a Corvin közben beszélt a forradalmárokról.

A bátor magyarokról beszélt, akik nem voltak hajlandóak a pálya széléről szemlélni, ahogy az országuk összeomlik a szovjet befolyás alatt – annak ellenére, hogy annak az volt a célja, hogy az emberek tehetetlennek érezzék magukat és elfordítsák a fejüket az igazságtalanság láttán.

„Ezek a hősök nemcsak a szovjet agresszióval szálltak szembe a magyar utcákon – az emberi méltóságért küzdöttek.”

Pressman szerint a példájuk tovább él az újabb generációkban, akiket arra inspiráltak, hogy az életüket a demokrácia s az emberi méltóság előmozdításának szenteljék.

„Ők voltak akkor – és maradtak mindmáig – a szabadság és a demokrácia bátor hangjai”

– mondta a nagykövet, aki szerint úgy tiszteleghetünk a forradalmárok előtt, ha ismételten elkötelezzük magunkat az emberi méltóság és a demokrácia mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!