Nem elég a taps: adománygyűjtésbe kezd a miskolci színház, hogy ne kelljen bezárnia

2022. október 21. – 13:27

Nem elég a taps: adománygyűjtésbe kezd a miskolci színház, hogy ne kelljen bezárnia
Czakó Julianna Ulla szerepében Mel Brooks – Thomas Meehan Producerek című musicaljének főpróbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2021. június 17-én este. A színdarabot június 18-án mutatták be Béres Attila rendezésében. – Fotó: Vajda János/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken.

Béres Attila színházigazgató elmondta, november elsejétől a Kamara és a Játékszín zárva lesz az elszabaduló energiaárak miatt, minden előadást a Nagyszínházban és a Csarnokban tartanak meg. Az MTI tudósítása szerint a színházban jelenleg nincs fűtés és valószínűleg október végéig a távfűtést nem használják, novembertől pedig a kormány által előírt tizennyolc fokot tartják.

Decemberben két premierjük lesz, A miniszter félrelép és az Ének az esőben. A bérleteseket a változások nem érintik és a változtatások miatt biztosítottnak látják azt, hogy december 31-ig minden műsorra tűzött előadást meg tudnak tartani.

Január elsejétől a színház alapításának 200. évfordulóját ünneplik, emiatt nem szeretnék, hogy az intézmény bezárjon a jövőre. A Miskolci Nemzeti Színház a Miskolci Színházbarátok Egyesületével és a Hódolván Tháliának alapítvánnyal közösen arra kéri a város lakóit és minden színházat szerető embert: a kétszáz évvel ezelőtti összefogáshoz hasonlóan segítsenek, hogy továbbra is nyitva maradhasson az intézmény. A színház működését a Hódolván Tháliának alapítványon és a jougyekert.hu-n lehet támogatni.

Béres Attila elmondta, folyamatosan tájékoztatni fogják az embereket, hogyan áll a gyűjtés, és ha elegendő összeg gyűlik össze januárra, akkor teljesen nyitva tart a színház. Semmiképpen sem szeretné, ha bezárnának, így ha kevesebb pénz gyűlik össze, akkor őrlángon működnek tovább. Marien Orsolya, a Miskolci Színházbarátok Egyesületének elnöke úgy fogalmazott, most nagyobb nézői szerepvállalásra van szükség, most nem elég a részvétel és a taps.

A Színikritikusok keddi díjátadóján a legjobb szórakoztató előadás kategóriájában a Miskolcon játszott Producerek című előadását (rendező: Béres Attila) a legjobbnak választották.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!