Rendelettel szüntet meg ügyvédi szerződéseket a kormány

2022. október 20. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Rendeleti úton szüntet meg olyan ügyvédi szerződéseket a kormány, amiket a kormányzati szervek és az állami többségi tulajdonú gazdasági társaságok évi bruttó 20 millió forint fölötti értékben kötöttek meg, még szeptember előtt – áll egy szerdán kiadott Magyar Közlönyben.

A hvg.hu azt írja, hogy a szerdán kiadott rendelet folytatása lehet a szeptember eleji kormányrendeletnek, amely arról szólt, hogy a 20 millió fölött a hivatalok és cégek csak a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely miniszter előzetes jóváhagyásával köthetnek ügyvédi szerződést. Az ennél korábbi szerződések december 31-i hatállyal megszűnnek – mondja ki a szerdai, friss rendelet.

A rendelet azt is meghatározza, hogy hatálybalépés és 2022. december 31. között szerződés nem módosítható, továbbá új szerződés nem köthető.

Ezentúl kivételt is tesz: azokra az esetekre nem vonatkozik, ahol a szolgáltatás teljesítése nem Magyarország területén történik, vagy azt akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói tevékenység keretében, a közbeszerzésekről szóló törvény szabályai szerint végzik.

Indoklásnak – most sok másik esetben – a háborút nevezte meg a kormány: azt írják, hogy „az ukrán–orosz háború előre nem látható, elháríthatatlan külső ok miatt kialakult hátrányos gazdasági következményei az államháztartás védelme érdekében szükségessé teszik egyes megjelölt szervezetek jogviszonyainak újraértékelését.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!