Háromszáz kilónyi illegálisan tárolt halat engedtek vissza a csepeli kavicsbányatóba

2022. október 20. – 09:11

Másolás

Vágólapra másolva

Rendkívüli ellenőrzést végeztek a Nébih Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) halőrei a csepeli kavicsbányatavon október elején. Ötvenhat esetben jelenleg is vizsgálat zajlik a halvédelmi jogszabályok megsértése miatt.

A közlemény szerint a halőrök – akik csónakból ellenőrizték a halvédelmi jogszabályok betartását – a vártnál lényegesen több szabálytalanságot tapasztaltak: jogosulatlan horgászat, halászat, a megengedettnél több bottal végzett horgászat, fogási napló vezetésének hiánya, valamint a mennyiségi és méretkorlátozás be nem tartása miatt a halőrök 12 horgásztól vették el az engedélyt.

Az akció során a halőrök összesen 82, vízben elhelyezett, őrizetlenül hagyott, túlnyomórészt szakszerű haltárolásra alkalmatlan eszközt számoltak fel, például haltartó hálót, mosogatógépdobot, ketreceket, varsákat, amelyekből több mint 300 kilogramm halat engedtek szabadon. A halak többsége sérült, teljesen lesoványodott állapotban volt – tették hozzá.

Az ÁHSZ felhívta a horgászok figyelmét, hogy a meg- és kifogott halak kínzása tilos, a számukra okozott fizikai sérülés nem haladhatja meg a halászmódszerből, illetve a horgászmódszerből adódó szükséges minimumot.

A kifogott halakat maradandó sérülést nem okozó módon élve kell tartani vagy azonnal le kell ölni. A megtartani nem kívánt halat pedig rögtön vissza kell helyezni a vízbe – írták.

Fontosnak nevezték, hogy a horgász zsákmányát legfeljebb 48 órán át tárolhatja vízi járművén vagy horgászhelyén, de csak amíg maga is a helyszínen tartózkodik.

Emellett legfeljebb a területi jegy szerinti kétnapi, a korlátozásoknak megfelelő mennyiségű halat tarthat magánál.

Ha többen horgásznak együtt, mindenki elkülönítetten kell tárolnia a saját fogását. Ha a horgász elhagyja a horgászhelyét vagy a vízpartot, köteles a zsákmányát magával vinni – jelezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!