Jásztelek 21 éve ellopott harangját találták meg az USA-ban

2022. október 19. – 20:50

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar-amerikai együttműködés nyomán huszonegy év után az Egyesült Államokból visszaérkezett Magyarországra a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jásztelek kápolnájának korábban ellopott harangja – közölte Szijjártó Péter.

A több mint két évtizeddel ezelőtt ellopott harang napokon belül visszakerülhet a településre – írta az MTI.

A jászteleki Havas Boldogasszony kápolna tornyából 2001 szeptemberében lopták el az egyházközség régi, még 1937-ben öntött harangját. A korabeli nyomozás nem vezetett eredményre, és több mint húsz év telt el, amikor is az Egyesült Államok Louisiana államában a helyi magyar közösség egy tagja ismerős feliratokkal díszített harangra lett figyelmes egy régiségkereskedésben.

A történetbe innentől a magyar diplomácia is becsatlakozott és az FBI-jal együttműködésben létrejött az a nyomozócsoport, amely előbb azonosította, majd lefoglalta a Havas Boldogasszony kápolna elveszettnek hitt harangját.

Az ügy háttere, hogy 2022 februárjában értesítést kapott „egy jászteleki feliratos harangról” a Külgazdasági és Külügyminisztériumon (KKM), majd a magyar rendőrség műkincsvédelmi alegységén keresztül, hogy az ismeretlen származású harang az amerikai műkereskedelemben bukkant fel.

A műtárgyfelügyeleti hatóságnak sikerült a lopás és az országból történt engedély nélküli kivitel bizonyítani, és a tulajdonjoggal kapcsolatos iratokat, nyilatkozatokat összegyűjteni, majd azokat az amerikai nyomozó szervek rendelkezésére bocsátani. A magyar rendőrség műkincsvédelmi alegységével együttműködésben sikerült elérni, hogy a lopott harangot az FBI végül lefoglalja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!