„Itt az ország sorsáról van szó, valamit tegyetek, fiatalok!” – szerdán reggel is demonstráltak Szegeden

2022. október 19. – 09:01

„Itt az ország sorsáról van szó, valamit tegyetek, fiatalok!” – szerdán reggel is demonstráltak Szegeden
Fotó: Bálint András / Szegeder

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán 6 óra 30 perckor becsöngettek a szegedi Klauzál téren. Reggelente, bár kizárólag gyalogosok közlekedhetnek itt, ez a város egyik legforgalmasabb pontja. Nem véletlen tehát, hogy ide szerveztek „nulladik órát” szegedi diákok, amelyben tanáraik mellett álltak ki. Az eseménynél külön kihangsúlyozták a szervezők, hogy nem szeretnék, ha a pártlobogóktól mentes rendezvényre valaki mégis ilyen szimbólummal érkezne.

A gyülekezésnél már jelen volt körülbelül 50 diák, köztük fehér szalagokat osztottak ki a szervezők, a „feleléseket” 6 óra 50 perckor kezdték meg. Többek között azt emelték ki, hogy a tavalyi tanév óta tartó kiállás a tanárok mellett nemcsak a fizetésekről szól, hanem a rendszerszintű problémákról, amelyekre sürgősen megoldást kell találni. Az egyik „felelő” elmondta, hogy mindannyiuknak vannak olyan tanárai, akikre felnéznek és tisztelik őket, nemcsak a tananyag és a tudás átadása miatt, hanem mert megtanítják őket arra, hogy hogyan legyenek emberek.

Fotó: Bálint András / Szegeder Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Egy következő fiatal arra hívta fel az összegyűlt diákok és a körülbelül egy tucat felnőtt figyelmét, hogy nem embereket nevel az oktatási rendszer, és elveszett az empátia a diákokból. „De nem a tanárok a hibásak, mert nincsen lehetőségük arra, hogy embereket neveljenek.” Ekkorra már több mint 70 diák hallgatta a beszédeket, és a járókelők közül is sokan megálltak. A további felszólalók arról beszéltek, hogy a véleményszabadság nagy felelősség is, és amikor azt érzik, baj van, ezzel élni kell. Egy pedagógus is szót kért azért, hogy elmondhassa, a diákoknak nincs vesztenivalójuk, és jobban össze kell fogniuk.

„Itt az ország sorsáról van szó, valamit tegyetek, fiatalok, mert a ti jövőtökről is van szó!”

Ezt követően közösen elénekelték a Mi vagyunk a Grund című számot, és a szervezők invitálták a jelenlevőket a holnapra meghirdetett élőláncra, majd az óra végét jelző csengő után elindultak iskoláikba. Csütörtökön Szegeden nagyszabású megmozdulás várható: két szervezet élőláncot szervez a szegedi és Szeged környéki iskolákért, az eseményre már több mint 1600 ember jelzett vissza a Facebookon.

Fotó: Bálint András / Szegeder Fotó: Bálint András / Szegeder
Fotó: Bálint András / Szegeder

Az országos tüntetések mellett Szegeden is sokan mozdultak meg az elmúlt időszakban. Október első keddjén a Pedagógusok Szakszervezete tartott demonstrációt a Magyar Ede téren, ahol felolvasták petíciójukat, majd eljuttatták azt az alapvető jogok biztosának, a következő héten pénteken pedig deákos, radnótis és ságváris diákok virrasztottak tanáraikért a Dugonics téren. Ezek után kétszer is volt élőláncos virrasztás: az első még csak két iskola vett részt, a másodikon azonban már Szegeden és környékén tucatra tehető a kiálló intézmények száma, bár élőlánc csak két helyen volt.

A másik legnagyobb megmozdulás az első élőláncos nap estéjén történt, amikor közel közel 1000 fő gyűlt össze tüntetni a város közepén, a Széchenyi téren, Klebelsberg Kuno szobra körül. „Az nem lehet, hogy ennyi akarat ne adódjon össze” – mondta a tömegnek Andóczi Balogh József, a Deák Ferenc Gimnázium tanára, aki rátért arra is, hogy a pedagógusok nem kapnak kellő szabadságot, megbecsültséget, munkájukkal arányos fizetést, és követelik a Kölcseyből kirúgott tanárok munkaviszonyának azonnali visszaállítását. „Sok ország ment már csődbe, amely a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amely az oktatásra” – idézte Klebelsberget, amit a tömeg hangos tapssal és éljenzéssel köszöntött.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!