Fel akart szállni a vonatra, ezért a sínekre állva vészfékezésre kényszerítette, megdobálta, majd a vérével azt írta rá: HELP
2022. október 13. – 08:31
Egy lengyel állampolgárságú férfi Mosonmagyaróvár mellett úgy próbált meg megállítani egy személyvonatot, hogy a sínpárra állt, majd elugrott a vészfékező vonat elől. Ezt követően megpróbált felszállni rá, de mivel az ajtókat nem nyitották ki neki, kővel kezdte el dobálni a szerelvény ablakait, majd a vérével azt írta a mozdony szélvédőjére, hogy „HELP”. Az eset májusban történt, az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.
A vádirat szerint a 35 éves férfi Mosonmagyaróvár külterületén, a Hegyeshalom-Győr között húzódó vasútvonalon állt a sínpár közé azért, hogy a közeledő személyvonatot megállítsa. A mozdonyvezető 140 km/h-s sebességről vészfékezett, hogy ne üsse el a férfit, aki az utolsó pillanatban félreugrott a vonat elől. A férfi megpróbált felszállni a vonatra, majd elkezdte kővel dobálni a vonat ablakait.
Összesen nyolc ablakot és egy ajtóablakot dobott be, miközben a bent ülő utasok próbáltak a berepülő kövek elől félrehúzódni.
A vonaton a mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas és a kalauz tartózkodott. A dobálás a vonatban több mint 3,4 millió forint kárt okozott.
A férfi ezt követően mindkét csuklóját megvágta, és vérével a mozdony szélvédőjére
a „HELP” feliratot írta.
A dobálást a biztonsági kamera is rögzítette:
Az eljárás során a férfi véréből kimutatták, hogy kábítószert fogyasztott. Hogy pontosan mit és milyen mennyiségben, azt az ügyészség közleménye nem részletezte.
A férfi jelenleg letartóztatásban van, közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt emeltek vádat ellene. Ezért akár négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható rá. Az ügyben a döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.