Megint jelentkezhetnek a 18 évesek ingyenes európai vonatbérletekre
Október 11-én, kedden délben nyílik meg az ingyenes európai vonatbérleteket biztosító DiscoverEU-program őszi pályázata: a mostani fordulóban szétosztott mintegy 35 ezer jegyből a magyar tizennyolc éveseknek 743 bérlet jut majd, érdemi túljelentkezés esetén pedig akár több is – jelentette be a programot felkaroló Ujhelyi István, aki nemrég távozott az MSZP-ből.
Az EP-képviselő közleménye szerint a mostani kiírásra azok jelentkezhetnek, akik 2004-ben születtek, utazni pedig akár 30 napig is lehet majd 2023 márciusa és 2024 februárja között. A pályázatok beadására és a kapcsolódó teszt kitöltésére két hetet biztosítanak.
Az pályázat útján megszerezhető, ingyenes InterRail-bérleteket 2018 nyara óta már több mint 750 ezer fiatal próbálta elérni Európa-szerte, eddig 165 ezer jelentkezőnek ez sikerült is. A program Magyarországon is nagy sikerrel fut: eddig összesen 20 ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 3610-en körbe is tudták már utazni Európát. „Ha ezúttal is érdemi túljelentkezés lesz a magyar fiatalok körében és az élmezőnyben végzünk a többi uniós országhoz képest, akkor esélyünk nyílhat további plusz bérletekre is” – áll a közleményben.
A „FreeInterrail”-program eredeti koncepciója két fiatal német aktivistától származik, akik néhány évvel ezelőtt azzal az ötlettel álltak elő, hogy az EU minden európai fiatalt lepjen meg egy ingyenes vonatbérlettel a tizennyolcadik születésnapján.