„Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad” – írta a Kölcsey igazgatója kollégái kirúgásáról

2022. október 9. – 08:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Értem, hogy az intézkedést figyelmeztetés előzte meg, és a jogszabályokból következett. De tetteink hátterében ezeknél magasabb rendű elveknek kell állniuk. Mérlegelni kellett volna, hogyan állja meg a helyét a döntés az emberiesség nézőpontjából” – írta a Facebookon Fazekas Csaba, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója kollégáinak kirúgásáról.

A Kölcsey gimnáziumból öt tanárt küldtek el, miután polgári engedetlenségi akciókban vettek részt, és korábban már figyelmeztették őket emiatt. A kirúgott tanárok között van Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója és Palya Tamás, valamint egy olyan pedagógus is, akinek alig hat hónapja lett volna a lehetséges nyugdíjazásáig – írja a 24.hu. A menesztett tanárok közül többen is nyilatkoztak a Telexnek ebben a videóban.

Fazekas azt írja, szerinte „az iskolában 34 éve dolgozó és 6 hónappal a nyugdíjazás előtt álló kolléganő rendkívüli felmentése kegyetlen, embertelen dolog volt”.

„Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!