A Facebook elérhetetlenné tette a Vadhajtások egyik oldalát

2022. október 6. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Letilthatta a Facebook a Vadhajtások nevű szélsőjobboldali portál Facebook-oldalát, a csütörtök reggel óta elérhetetlen oldal helyett a lap egy másikon (Vadhajtások – Jobboldali portál) kezdett el posztolni, amit február vége óta nem használtak. Kérdésünkre a Vadhajtások is megerősítette, hogy az eddig használt Facebook-fiókjuk a korábban bevezetett korlátozások után mára teljesen elérhetetlenné vált.

Az oldalon megjelenő hibaüzenetről a Redditen is osztottak meg képet. A letiltás oka valószínűleg gyűlöletbeszéd és erőszakra való felbujtás lehet, a szerdai fővárosi tüntetésről ugyanis olyan jelzők kíséretében számolt be a lap, mint „patkányok lázadása”, „komcsi hiszti” és „kis férgek”. Azt, hogy miért patkányozzák le a tüntető diákokat, külön cikkben is megmagyarázták. A Facebook-oldalukon megjelenő hírek alatti kommentszekcióban is elszabadultak az indulatok, ezért feltételezhető, hogy az oldalt sokan jelentették a közösségi oldal moderációs elveinek megsértése miatt.

Az időközben már elérhetetlenné vált oldalon szerda este többek között olyan bejegyzés is megjelent, amiben azt írták: „Követeljük a rendőrségtől, hogy vízágyuzza le a tetves diákokat és tanárokat, és tapossák is meg őket lovakkal, de ne felejtsék megkardlapozni a hátukat, és kérjük 5-6 méterről lövöldözzék fejbe őket könnygázzal, párat vigyenek be a kapukba és kínozzák meg őket, majd vetkőztessék meztelenre ezeket, és törjék el ujjaikat.”

A lehetséges letiltás okairól kérdeztük a Vadhajtások szerkesztőségét is, ők azt válaszolták:

„Több hónapos küzdelem után, több száz munkaórát belefektetve, külföldről koordinált szervezetek elérték valóban azt, hogy Magyarország legaktívabb oldala ma eltűnt. Először egy 30, utána egy 50, majd egy 90 százalékos korlátozást tettek Facebook-oldalunkra. Mára az oldalnak nem maradt elérése. Oldalunk semmiféle szabályzatot nem sértett, teljesen megfelelt a közösségi alapelveknek, ezért a Meta nem is jelzett ezzel kapcsolatosan semmit.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!