Több ezer embert várnak Budapesten a reggeli élőláncba

2022. október 5. – 07:07

Másolás

Vágólapra másolva

A fővárosban talán a legnagyobb esemény délelőtt egy élőlánc lesz, ami a tervek szerint 7:45-kor indul a Döbrentei térről a Keleti pályaudvarig. A budai oldalon a Széll Kálmán térről indul az élőlánc. Az akciót szülők kezdték el szervezni, de sok diák csatlakozott már hozzájuk. Faludi András szervező a Telexnek kedden este azt mondta: több mint 56 iskolából jelezték a szülők részvételüket. A láncnak 2,3 kilométer hosszúnak kell lennie, hogy sikeresen elérjen a végcélig, ehhez előzetes számításaik szerint 1300 emberre van szükség. Viszont szerinte akár 4-5 ezren is részt vehetnek az élőláncban. Budapest legjobb iskoláiból jelezték részvételi szándékukat a szülők, például az Apáczaiból, Radnótiból, Fazekasból, Trefortból, Vörösmartyból, Eötvös Gimnáziumból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!