Mészáros Lőrinc minden dolgozójának százezer forintos rezsitámogatást fizet

2022. október 5. – 13:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nettó százezer forintos rezsitámogatást fizet minden munkavállalójának a Mészáros Csoport – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel. A Mészáros Csoport azt írta, hogy a megemelkedett rezsiköltségek és a növekvő infláció okozta terhek enyhítésére szánt összeget október 15-től december végéig fizetik ki a vállalatcsoporthoz tartozó cégek.

Ez összesen nagyjából 25 ezer munkavállalót érint, ennyien dolgoznak a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó több mint 300 cégben.

A százezer forintos támogatás egy átlagfogyasztással rendelkező dolgozónak 4 havi áram- és gázszámláját fedezi. Mivel az egyes cégekre már önmagukban a megugró rezsiköltségek is jelentős terhet rónak, szükség esetén tulajdonosi tőkebevonással biztosítják az extra támogatások kifizetéséhez szükséges forrást – írja a cégcsoport közleményében.

A Mészáros Csoport a magyar gazdaság egyik legtőkeerősebb és legnagyobb szereplője és az ország legnagyobb munkaadója. Számos stratégiai ágazatában jelen van, többek között az építő-, az élelmiszer-, az energiaiparban, valamint a bankszektorban, a turisztikában és a mezőgazdaságban is – írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!