Magyar Orvosi Kamara: A nagyobb pofonokat e pillanatban az oktatás és benne a pedagógusok kapják

2022. október 5. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

“Amikor Margaret Meadtől, az antropológia nagyasszonyától megkérdezték, szerinte mikor és mivel kezdődött az emberi civilizáció, mindenki arra számított, az eszközkészítéssel vagy a mezőgazdaság, a vallás kialakulásával hozakodik elő. Ehelyett egy sok tízezer éves, összeforrt, meggyógyult emberi combcsontot vett a kezébe”, írja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében. Úgy folytatják:

Azt mondta, az a tény, hogy egy törött combú előember meggyógyulhatott, azt jelenti, elesettsége több hete alatt társai gondoskodtak róla, etették, ápolták, megvédték. Ő innen számítja az emberré válás valódi kezdetét. Aki a törött csontot sínbe tette, az első orvos volt, aki etette és itatta, az első ápoló

– aki ezt a gyerekeknek megmutatta, a tudást továbbadta, az első pedagógus.

Azóta nagyon sok minden megváltozott. De az alapok nem. Egy csoport, nép hosszabb távú túlélését és fejlődését, civilizációjának fokát ma is meghatározza, hogyan örökíti tovább a tudást, hogyan gondoskodik az elesettekről, betegekről – és hogyan, mennyire becsüli meg az ezt a feladatot végző oktatókat és gyógyítókat.

Sajátos módon ma Magyarországon a fejlődésben leginkább megrekedt, az ország általános fejlettségéhez képest leginkább elmaradott két terület éppen az oktatás és az egészségügy. S noha lenne bőven teendő az egészségügyben is, a kettőből a nagyobb pofonokat e pillanatban az oktatás, s benne a pedagógusok kapják. Ez pedig nagyon nem jó így. Oktatás nélkül nincs fejlődés, nincs alkalmazkodás – pedig ezekre hatalmas szükségünk lenne felgyorsulva változó, válságok sújtotta világunkban.

Tanár nélkül nincs jövő. Ezért mi, a Magyar Orvosi Kamara vezetősége ezúton kinyilvánítjuk szolidaritásunkat minden, a diákjaiért, az oktatás színvonaláért, így végső soron önmagáért és értünk is kiálló pedagógussal!"

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!